A világ békét remél a Közel-Keleten<br/>

Vágólapra másolva!
Ehud Baraknak, a Munkapárt vezetőjének a hétfői izraeli választásokon aratott győzelme megfigyelők szerint reményt keltő a közel-keleti békefolyamat újjáéledése szempontjából.
Vágólapra másolva!

Benjamin Netanhaju leköszönő miniszterelnök maga is elismerte vereségét, és bejelentette: lemond a jobboldali Likud párt elnöki tisztéről.
Ehud Baraknak 45 nap áll a rendelkezésére az új kabinet felállítására. Magyar idő szerint hétfő éjfélkor, a szavazatok 12 százalékának összeszámlálása után Barak 60,3 százalékkal vezetett Netanjahuval szemben, aki a szavazatok 39,5 százalékát kapta.
Jasszer Arafat palesztin elnök hétfő este gratulált Ehud Baraknak miniszterelnökké választása alkalmából, és reményét fejezte ki, hogy az izraeli kormányváltás révén újraindulhat a közel-keleti békefolyamat.
Hasonló reményének adott hangot Tony Blair brit kormányfő is, aki a Reuters jelentése szerint üdvözölte, hogy a testvéri Munkapárt került hatalomra Izraelben.
Lionel Jospin francia kormányfő - a miniszterelnöki hivatal által kiadott közlemény szerint - úgy vélte, azzal, hogy bizalmat szavaztak Ehud Baraknak, az izraeliek a megújulás iránti kívánságukat és a békefolyamat határozott újraindítása iránti vágyukat fejezték ki.
Bill Clinton amerikai elnök telefonon gratulált az izraeli Munkapárt elnökének választási győzelméhez, és arra kérte: minden energiájával egy igazságos, tartós és átfogó közel-keleti béke megteremtésért munkálkodjon, amely megerősíti majd Izrael biztonságát. A Fehér Ház által kiadott közlemény szerint Clinton elnök először Benjamin Netanjahunak telefonált, hogy megköszönje Izraelnek tett odaadó szolgálatait, majd Ehud Barakkal folytatott telefonbeszélgetésében felajánlotta, hogy a jövőben is határozottan támogatja Izraelt és népét.
Elégedetten fogadták a választási eredményt az amerikai zsidó szervezetek is. Ehud Barak megválasztása harmonikusabb amerikai-izraeli kapcsolatok létrejöttét eredményezheti - vélte David Harris, az Amerikai Zsidó Bizottság vezetője, aki szerint várhatóan kisebb lesz a feszültség a diaszpóra és Izrael között, főleg a vallási kérdéseket illetően.

(MTI)

Korábban: