Pinochet ügyvédei meg akarják akadályozni a kiadatást<br/>

Vágólapra másolva!
Augusto Pinochet ügyvédei még májusban ismét a londoni legfelsőbb bírósághoz fordulnak, hogy ismét megpróbálják megakadályozni a kiadatási eljárás lefolytatását a volt chilei diktátor ellen.
Vágólapra másolva!

Pinochet ügyvédei meg akarják változtatni Jack Straw brit belügyminiszter döntését, miszerint lefolytatható a kiadatási eljárás a volt chilei diktátor ellen. Ha kiadják Pinochetet Spanyolországnak, a volt vezetőt emberiség ellen elkövetett bűncselekményekkel vádolják.
A tárgyalás május 27-én lesz, mondta Michael Caplan ügyvéd. Hozzátette, hogy egy ezer oldalból álló kérvényt nyújtottak be a bíróságnak, hogy vizsgálják felül a kiadatási eljárás engedélyezését.
A 83 éves Pinochetet múlt év októberében tartóztatták le Londonban Spanyolország kérésére, amely az 1973-90 közötti kínzásokért akarja felelősségre vonni a volt vezetőt. Pinochetet azóta Londonban házi őrizetben tartják.
A Lordok Házának márciusi döntése értelmében Pinochetet csak az 1988 utáni tetteiért lehet elítélni. Garzon bíró ezután kiegészítette a vádiratot, és további, 1988 után elkövetett kínzásokkal vádolta Pinochetet.
Az ügyvédek szerint Pinochet nem vonható felelősségre olyan tettekért, amit nem közvetlenül ő, hanem a rendőrség hajtott végre a kihallgatások során.
Garzon visszautasította a spanyol közvádlók hétfői kérelmét, amelyben ellenezték a kiadatási eljárás kiterjesztését.

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Korábban:

1999. május 17. hétfő