Indonéziában megkezdődött a választási kampány<br/>

Vágólapra másolva!
Indonéziában a júniusi választásokon induló pártok híveinek fővárosi felvonulásával megkezdődött a választási küzdelem. Sokan attól tartanak, hogy választási "csatává" fajulnak a világ negyedik legnépesebb országában 1995 óta először megrendezendő első demokratikus választások.
Vágólapra másolva!

A három évtizeden át tartó Suharto-uralom után először van esély arra, hogy az országban megszűnjék az egypártrendszer, megtörjön a Golkar kormánypárt egyeduralma. Június 7-én parlamenti választásokat tartanak - ezeken a korábbi három engedélyezett párt helyett 48 párt indítja jelöltjeit -, majd az új parlament elnökválasztó testülete dönt (várhatóan novemberben) az elnök személyéről.
Suharto elnök múlt évi lemondása óta az országban kiéleződtek a nemzetiségi ellentétek, és sokakat félelemmel tölt el, hogy a következő hetekben felkorbácsolódhatnak az indulatok. A külföldiek ezrei és főként a támadások célpontjává vált tehetősebb kínaiak már a kampány kezdete előtt elhagyták az országot, tartva a tavalyi Suharto-ellenes lázadás megismétlődésétől, amely 1200 ember életét követelte. Mozgósították az országban a biztonsági erőket, hogy elejét vegyék az erőszakos cselekményeknek.
A rivális pártok hívei összetűzésének eddig tíz halálos áldozata volt. Legutóbb kedden, Jáva szigetének egyik városában csaptak össze az eltérő pártokat támogatók. A hangulatra jellemző, hogy a Media Indonesia című lap - az erőszak tudatos szításától tartva - szerdai számában "Ne hagyd magad provokálni!" címmel jelentetett meg vezércikket.
Az országban újdonságnak számító közvélemény-kutató intézetek felmérései szerint a vezető öt párt közül várhatóan egyik sem szerzi meg a szavazatok több mint egyharmadát, tehát még ha a kormánypárt győzne is, koalíció alakítására kényszerülne. A Golkar egymagában alig 13 százalékos támogatottságot élvez, messze elmarad a kedden választási szövetségre lépett három ellenzéki párt több mint 40 százalékos támogatottságától.

(MTI)

Ajánló:

Információk Indonéziáról. (angolul)