Belgrád puccsot készít elő Montenegróban <br/>

Vágólapra másolva!
Milo Djukanovic montenegrói elnök csütörtökön ismét hatalomátvételi kísérlet tervezésével vádolta meg a belgrádi vezetést, miután a jugoszláv hadsereg ténylegesen átvette az ellenőrzést a kisebbik jugoszláv tagköztársaság határátkelői felett.
Vágólapra másolva!

Montenegró, amely Szerbiával együtt alkotja Jugoszláviát, nem ismeri el a szövetségi kormány által a NATO-csapások első napján, március 24-én kihirdetett hadiállapotot, helyteleníti Belgrád Koszovó-politikáját és a nemzetközi közösséggel való szembenállását.
Podgoricai kormánytisztviselők az elmúlt időben többször azzal vádolták meg Slobodan Milosevic jugoszláv elnököt, hogy a Belgrádból irányított szövetségi haderő felhasználásával kívánja megdönteni Djukanovic elnök hatalmát.
Belgrád és Podgorica ellentétei egyfajta hatalmi versengést idéztek elő a Montenegróban mintegy 25 ezer katonával rendelkező jugoszláv második hadsereg, illetve a podgoricai kormányhoz hű montenegrói rendőrség között, bár nyílt összetűzésre még nem került sor a két fegyveres erő között.
Mint a Reuters beszámolt róla, a szövetségi haderő a montenegrói határátkelőkhöz vezető minden fontos útvonal mellett jól felfegyverzett ellenőrző pontokat állított fel, megakadályozza a nyersanyagok beszállítását, a nyugati országok állampolgárainak beutazását, és elkobozza a humanitárius segélyszállítmányokat.
Djukanovic a Montena-fax hírügynökségnek nyilatkozva úgy vélte, hogy a belgrádi vezetés az egyeduralom eszközévé kívánja változtatni a kisebbik tagköztársaságban állomásozó szövetségi haderőt. "Mindezért jugoszláv tisztségviselők felelősek, akik ostoba blokádjukkal jelentős anyagi károkat okoznak számunkra, s akiknek egyetlen szenvedélye a háborúskodás" - vélekedett az elnök. Problémának mondta, hogy a szövetségi hadsereg a belgrádi rendszerben hisz, "noha a vak is látja, hogy az a végét járja".

(MTI)