Milosevic katonai behívót küld bírálóinak <br/>

Vágólapra másolva!
A jugoszláviai ellenzék elnémítását célzó belgrádi kampány részeként a jugoszláv hadsereg behívóparancsot küldött Zoran Djindjic szerb ellenzéki vezetőnek - közölte az érintett csütörtökön Podgoricában.
Vágólapra másolva!

Mint Djindjic a Montena-fax hírügynökségnek elmondta, a behívót pártja, a Demokrata Párt (DS) belgrádi székházába kézbesítették. Mivel nem személyesen vette át az okmányt, a parancs jogi szempontból nem érvényes, ám Djindjic szerint a hadsereg újabb kísérletet tesz majd bevonultatására. Az elmúlt napokban tüntetők többször is kövekkel dobálták meg a DS székházát.
A párt Slobodan Milosevic jugoszláv elnök hívei által szervezett megmozdulásnak tartja az incidenst. Az RTS szerb állami televízióban korábban árulóként bélyegezték meg Djindjicet és a szintén ellenzéki Szociáldemokrácia élén álló Vuk Obradovicot. Djindjic a NATO-csapások kezdete óta javarészt Montenegróban tartózkodik.
A kisebbik jugoszláv tagköztársaság kormányzata - élén Milo Djukanovic elnökkel - Nyugat-barát politikát folytat, amivel szintén az árulás vádját "érdemelte ki" Belgrádban. Djindjic a csütörtöki nyilatkozatban azt állította, hogy Montenegróba utazása előtt a belgrádi vezetéshez közel álló személyek figyelmeztették: előre kitervelt "forgatókönyv" alapján zajlik majd a személye és pártja elleni kampány, amely akár az ellenzéki vezető "fizikai megsemmisítéséig" is fajulhat. Nyugati sajtójelentések ennek kapcsán utaltak arra, hogy nemrégiben Belgrádban meggyilkolták Slavko Curuviját, az ellenzéki Dnevni Telegraf és Evropljanin lapok tulajdonos-szerkesztőjét.

(MTI)