Legkevesebb negyven ember lett a pakisztáni ciklon áldozata<br/>

Vágólapra másolva!
A csütörtöki pakisztáni ciklon miatt legkevesebb negyven ember meghalt, több száz ember sorsa ismeretlen.
Vágólapra másolva!

Legkevesebb 41, más források szerint 80 halálos áldozata van a Pakisztán déli, a tengerparthoz közeli tartományain csütörtökön végigsöpört ciklonnak.
Helyi illetékesek szerint igen sok ember összeomlott háza romjai alatt lelte halálát. A pakisztáni hadsereg illetékese a Reutersnak azt mondta, hogy több száz ember sorsa még mindig ismeretlen.
A "2A" jelzésű ciklon mintegy 200 kilométeres óránkénti sebességgel söpört végig a partszakaszon. Szakértők szerint szerencse a szerencsétlenségben, hogy elkerülte a térség legnagyobb városát, Karacsit.
Komoly épületkárok keletkeztek Badin térségében, ahol jelentős olajtermelés folyik. Azt egyelőre nem tudni, hogy az olajmezőket érintette-e a természeti katasztrófa. Az itteni olajtermelésben egyebek között a Union Texas Petroleum amerikai cég érdekelt.

(MTI)