Az UCK gerillái megöltek egy orosz katonát Koszovóban<br/>

Vágólapra másolva!
A Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) gerillái megöltek egy orosz katonát, aki a szerb csapatok mellett harcolt ? jelentette az albán televízió. "Ez azt bizonyítja, hogy az orosz hadsereg részt vesz az etnikai tisztogatásban és a koszovói albánok elleni háborúban" ? közölte Naim Maloku, az UCK egy magas rangú katonája.
Vágólapra másolva!

„Az igazolványából egyértelműen kiderül, hogy az orosz hadsereg egyik parancsnoka volt" – mondta Naim Maloku, az UCK egy magas rangú katonája. Maloku nem nevezte meg az elesett orosz katonát. Azt azonban közölte, hogy volt nála 3500 rubel és, hogy szerb harctársai a „Farkas" nevet adták neki.
„Mindez azt bizonyítja, amit az UCK már egy éve mond: az orosz hadsereg részt vesz az etnikai tisztogatásban és a koszovói albánok elleni háborúban" – közölte Maloku.
Az UCK vezetői és Hasim Thaci, a koszovói albánok miniszterelnöke közölte: bizonyítékaik vannak arra, hogy több orosz katona is harcol a szerbek mellett.
„Vannak információink arról, hogy orosz seregek harcolnak Koszovóban. Emiatt már küldtünk egy tiltakozó jegyzéket az orosz kormánynak" – mondta Thaci.

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Korábban:

Hírek, szavazás, térkép, arzenál. a háború kulcsfigurái