Nappali támadás Újvidék és Uzice ellen <br/>

Vágólapra másolva!
A NATO hétfőn nappali támadást intézett Újvidék környékén lévő célpontok és az uzicei repülőtér ellen - jelentette a Beta független jugoszláv hírügynökség.
Vágólapra másolva!

Hétfő délután, miután felbőgtek a légiriadót jelző szirénák, tíz robbanást lehetett hallani, és a város északkeleti részéből füstoszlop emelkedett a magasba. A Tanjug hírügynökség jelentése szerint helyi idő szerint 15 óra 45 perckor három erős detonáció volt hallható Újvidéken a Fruska Gora hegyen lévő Crveni Cot irányából. Néhány perccel később, 15 óra 50 perckor öt további detonáció hallatszott a kőolajfinomító irányából. A jugoszláv hírügynökség szerint ez volt a NATO 15. támadása a létesítmény ellen.
Az Uzice közelében lévő Ponikve repülőteret délután négy óra körül négy nagyerejű robbanás rázta meg. A Tanjug szerint ismét polgári építmények is megrongálódtak.
Nagyobb szerencséje volt a jugoszláv fővárosnak: a NATO gépek ma csak átrepültek fölötte. Ez persze nem enyhíti az elektronos áram és az ivóvíz hiányát, ami még a szövetségesek utolsó támadásának eredménye.
Montenegrói újságok újabb belső zavargásokról tudósítanak. A szerb lakosság közül mind többen nem értenek egyet Milosevic politikájával, s ellentétben az eddigiekkel, ezt hangosan ki is nyilvánítják. Krusevacon tüntetők ezrei vették körül Stojimirovic tábornokot, a szerb hadsereg egyik fő tisztjét, aki megígérte: a tartalékosoknak nem kell visszatérniük Koszovóba.
A krusevaci tüntetők addig szeretnék megmozdulásukat folytatni, amíg minden tartalékos, minden katona elhagyja Koszovót.
A Raskában tüntetők követelték, hogy Milosevic fellegvárából, Pozarevacról küldjön katonákat az első frontvonalba.
A koszovói albánok a légicsapások további kiszélesítését kérik a szövetségtől. Szerintük a cél érdekében a véletlen polgári áldozatok is igazoltak. Most közel a cél megvalósításához nem szabad időt adni Milosevicnek. A bombázásokat pedig csak a nyolcak által összeállított béketervezet elfogadása után szabad befejezni.

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Ajánló:

Hírek, szerb szemszögből, képekkel illusztrálva.(szerb és angol nyelven)