Ismét támadás érte a szerb rendőrség belgrádi épületét<br/>

Vágólapra másolva!
A NATO gépei kedden hajnalban ismét hevesen támadták Jugoszlávia több települését, közte Nist, számos koszovói falut és Belgrádot. A szerb rendőrség belgrádi központi épületét két rakéta találta el.
Vágólapra másolva!

A Studio B független rádióadó jelentése szerint a rendőrségi épület a főváros egyik legfontosabb negyedében található, amely otthont ad számos minisztériumnak és nyugati nagykövetségnek is.
A rendőrség épülete már súlyosan megrongálódott a Jugoszlávia elleni légi csapások első két hetében. A mostani támadás részleteiről - esetleges halálos áldozatokról vagy az anyagi károk mértékéről - még nincsenek információk.
Az EFE spanyol hírügynökség értesülése szerint Belgrád több városnegyede borult teljes sötétségbe, miután a NATO hétfőn hőerőműveket vett célba. Így történt ez a fővárostól 50 kilométernyire lévő Obrenovacban is, amely Belgrád energiaszükségletének 90 százalékát biztosította eddig.
A Studio B egy másik rakéta-támadásról is hírt adott, amely a Strazevica hegyen történt, mintegy nyolc kilométerre Belgrád városközpontjától. Robbanások hallatszottak a fővárostól mintegy tizenöt kilométerre fekvő Batajnicában is, amelynek katonai repülőterét korábban többször is találat érte.

A Tanjung jugoszláv hírügynökség szerint huszonkét lövedék csapódott be a dél-koszovói Prizren környékére, tíz pedig Berkovo falu közelében. Az észak-atlanti szövetség gépei hat rakétát lőttek ki Koszovó észak-nyugati részén lévő Zac falu mellett. A Tanjug szerint e támadásnak nem volt halálos áldozata, de jelentős anyagi károk keletkeztek. Az AFP a pristinai szerb hatóságokra hivatkozva emlékeztetett: az elmúlt napokban több mint száz ember vesztette életét és kétszázan megsebesültek egy NATO-támadás során, amelyet a szövetség gépei az Istokban lévő egyik börtön ellen intéztek.
A NATO légiereje hétfőn este két rakétát lőtt ki Sedlare falura, további hármat pedig Glogovac körzetében.

A NATO gépei keddre virradóra bombázták Nis városát. Az EFE helyszíni tudósításában a szerb légvédelem illetékeseit idézi. Eszerint Szerbia harmadik legnépesebb ipari városát – amely Belgárdtól 300 kilométerre délre fekszik - azért támadták az észak-atlanti szövetség gépei, hogy megsemmisítsék a közeli Selicevica hegyen lévő televíziós átjátszóállomást. Szerb források szerint azonban a lövedékek nem találtak célba. A spanyol hírügynökség megszólaltatta a nisi polgári védelem parancsnokát, aki elmondta: a NATO légi csapásainak kezdete óta 48 alkalommal intéztek légitámadást Nis ellen, a város 32 lakója vesztette eddig élétét. A jugoszláv sajtó szerint mindeddig 243 lövedék és lézeres irányítású bomba hullott a városra, a NATO-erők 16 fürtösbombát vetettek be ezen a helyen.

(MTI)

Ajánló:

A lgfrissebb hírek, adatok és vélemények tárháza.