A NATO a diplomáciai erőfeszítések közben sem enged<br/>

Vágólapra másolva!
A NATO továbbra is keményen ragaszkodik ahhoz, hogy Jugoszláviát "rövid pórázon kell tartani". Eközben Oroszország balkáni megbízottja tovább dolgozik egy, a jugoszláv helyzet megoldását célzó megállapodáson.
Vágólapra másolva!

Egy nappal azután, hogy a szövetségesek elhatározták a mintegy 50 000 fős szárazföldi csapat bevetését Koszovóban, a brit védelmi miniszter, George Robertson úgy nyilatkozott, hogy az egységek Szerbia déli részéről nyomulnak be az első adandó alkalommal.

Talbott, az Egyesült Államok külügyminiszter-helyettese elmondta, hogy Igor Ivanov orosz külügyminiszterrel folytatott moszkvai tárgyalásain világossá tette, hogy Jugoszlávia nem tett eleget a NATO-feltételeknek. "Megvárjuk, amíg Belgrádból világos és egyértelmű ajánlatok hangzanak el." Követelte a szerb csapatok teljes kivonását Koszovóból. Ugyanakkor szerinte a békefenntartó erők gerincét NATO-csapatoknak kell alkotniuk.

Wesley Clark, a NATO-erők főparancsnoka is egyértelművé tette, hogy a NATO nem hagy fel a bombázásokkal, és szünet nélkül támadja a szerb állásokat.

A béke kidolgozásán fáradozik a finn elnök, Martti Ahtisaari, aki az orosz balkáni különmegbízottal, Viktor Csernomirgyinnel és Talbott-tal folytatott megbeszéléseket.

Csernomirgyin csütörtökön Belgrádba repül Ahtisaarival, hogy további tárgyalásokat folytasson Miloseviccsel. Arról lesz szó, hogy békefenntartó erőket küldenének Jugoszláviába, az ENSZ Biztonsági Tanácsának felügyelete alatt.

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Korábban: