A jugoszláv bíróság nem fogadta el bizonyítékként az ausztrál segélymunkás vallomását tartalmazó kaz

Vágólapra másolva!
Ausztrál illetékesek szerint a Jugoszláviában letartóztatott két ausztrál segélymunkás pere a körülményekhez képest egész jól halad. Ausztrália ennek ellenére követeli fogva tartott polgárai szabadon engedését.
Vágólapra másolva!

A CARE ausztrál segélyszervezet két munkatársát kémszervezet kiépítésével és irányításával vádolják a jugoszláv hatóságok. A jugoszláv hatóságok birtokában van egy videókazetta, amelyen az egyik vádlott, Steve Pratt beismerte bűnösségét. A szervezet vezetője szerint azonban Pratt kényszer hatására tett vallomást.
Az ausztrál rádió riportjában elhangzott: a vallomást tartalmazó kazettát a jugoszláv bíróság nem fogadta el bizonyítékként.
Pontosan azonban nem lehet tudni, hogy mi történik a bíróságon, mert a bíró zárttá minősítette az eljárást, oda sem Ausztrália belgrádi konzulja, sem független megfigyelők nem mehettek be.
Prattet és Wallacet március 31-én tartóztatták le a horvát határon.
Ausztrália azonnal visszautasította a vádakat, hogy a két férfi kémkedett volna. Állításuk szerint csak azért gyűjtöttek információt, hogy elősegítsék a koszovói albán menekültek távozását Koszovóból.
„Ez egy nagyon egyszerű eset. A CARE segélyszervezet két munkatársa információkat gyűjtött Jugoszláviában. Nem azért, hogy kémkedjenek, hanem, hogy segítsék a koszovói albán menekülteket." – mondta az ausztrál külügyminiszter, Alexander Downer.

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Ajánló: