India támad <br/>

Vágólapra másolva!
Indiai vadászgépek továbbra is támadják a Kargil közeli pakisztáni álláspontokat. India azzal vádolja Pakisztánt, hogy afgán zsoldosokat dob át a határon.
Vágólapra másolva!

A kasmíri konfliktusban elhangzottak olyan vádak, miszerint India egyre csak fegyverkezik. Ezt indiai hivatalos források határozottan cáfolják. Ugyanakkor egy indiai magánrádió arról számolt be, hogy India a legmodernebb vadászbombázókat állomásoztatja a térségben. Ezekkel a moszlim lázadókat támadják a pakisztáni határnál. Az akciókat az indiai hadsereg szóvivője cáfolta.

Eközben Pakisztán az ENSZ-hez fordult, hogy közvetítsen a határválság megoldásában. A pakisztáni miniszterelnök, Nawaz Sharif levelet küldött az ENSZ-főtitkárának, Kofi Annannak, amelyben azt kéri, hogy küldjön megfigyelőket a vitatott térségbe, Kasmírba. Az amerikai külügyminisztérium rendkívüli aggodalmának adott hangott a három napja ismét kirobbant harcokkal kapcsolatban.

Az indiai tévé beszámolója szerint India most orosz Szuhoj 30-asokat küld a térségbe, amelyek modernebbek a tegnap lelőtt két MIG-27-nél. A Szuhoj alkalmas atomfegyverek bevetésére is, de katonai szakértők szerint India nem rendelkezik az ehhez szükséges technológiával.

Pakisztán álláspontja, hogy számukra az atom jelenti a biztonságot. A pakisztáni hírközlési miniszter, Husszein szerint "ha nem lenne atombombánk, India már rég elfoglalta volna Kasmírt". Ugyanakkor hozzáfűzte, hogy országa a béke és a párbeszéd elkötelezettje, és Indián múlik, hogyan lesz tovább.

Mint arról az [*****] többször beszámolt, az utóbbi két napban India támadta a Pakisztán által támogatott moszlim támadókat Kasmírban, és pakisztáni területre is behatoltak. Egy tekintélyes indiai katonai szakértő, Mishra szerint a konfliktus mégsem fog háborúba torkollani.

A legutóbbi háború 1971-ben volt, akkor felosztották Kasmírt. Moszlim gerillák 10 éve harcolnak az indiai hadsereg ellen. Az összecsapásoknak eddig 15 000 áldozata volt.

Ajánló:

Nem túl jó minőségben!