A munkások fagyosan fogadták a maffiaellenes hőst <br/>

Vágólapra másolva!
A parlament maffiaellenes bizottságának vezetője, Ottaviano del Turco személyesen kísért vissza a munkahelyére egy palermói hajógyári munkást. Öt éve azért bocsátottak el, mert szót emelt a maffia beépülése ellen.
Vágólapra másolva!

Fagyosan fogadták Gioacchino Basile ünnepelt munkáshőst kollégái, akiket talán továbbra is megfélemlít, talán lepénzel a szervezett alvilág. A CGIL szakszervezet 49 éves aktivistáját 4 éve és 7 hónapja rúgták ki munkahelyéről, a Fincantieri hajógyárat markában tartó szervezett alvilág nyomására. Fagyos csend vette körül az időközben főraktárossá előléptetett maffiaellenes munkásharcost, amikor kijelentette, hogy a Cosa Nostra elleni küzdelem és a hatékony munka fellegvárává kell változtatni az állami tulajdonban lévő hajógyárat.
Leoluca Orlando palermói polgármester nemcsak a hajógyár, hanem az egész szicíliai székhely jelentős eseményének nevezte az igazságtalanul elbocsátott, sok viszontagságon átesett munkás visszavételét. A munkahelyét jól ismerő szakszervezeti aktivista információi sokat segítettek a hatóságoknak a hajógyárat szorongató polip leleplezésében.
Ottaviano del Turco, a parlamenti bizottság elnöke azt ígérte, hogy biztosítják a Palermóba való biztonságos visszatérést a raktáros családja számára is, amelyet egy másik városban helyeztek a hatóságok védelme alá.
"Lehet, hogy a Cosa Nostra még mindig benn van a gyárban, de azért vagyunk itt, hogy kiűzzük" - mondta a tribünről a rideg fogadtatás láttán a hajógyári raktáros, akit kék fénnyel villogó autók hosszú konvoja kísért vissza a munkahelyére.
Egy munkás keserűen azt mondta, hogy Basile visszatérése csak a politikusok győzelme, nem a munkásoké.

(MTI)

Ajánló:

Olasz nyelvű tájékoztatás az ország parlamentjéről.

Korábban:

Még élt a férfi, amikor mindkét kezét csuklóból lemetszették egy hentesbárddal.