A koszovói tárgyalások döntő stádiumba jutottak<br/>

Vágólapra másolva!
Politikai megoldásra lát esélyt a harmadik jugoszláv hadsereg vezetője, Nebojsa Pavkovics tábornok. Két kérdésben azonban nagyon kemény tárgyalások várhatók - idézte őt a szerb hírügynökség, a Beta. "A G8-ak minden feltételét elfogadtuk, csak két feltételt kell módosítani: a hadsereg és a rendőrség kivonásáról megszületett elvet és a békefenntartó erők jelenlétéről szóló pontot." Erről további tárgyalások várhatók a napokban.
Vágólapra másolva!

Elemzők szerint, ha a mostani béketárgyalások megszakadnának, akkor a konfliktus elmélyülése várható. Hogy ez ne így történjen, ma megérkeztek Bonnba a békefolyamatról intenzíven tárgyaló felek. Az orosz ernök balkáni különmegbízottja, Viktor Csernomirgyin azt nyilatkozta, hogy hamarosan megoldás születhetik. A finn elnök, Martti Ahtisaari, aki a közvetítésben szintén főszerepet kapott, azt mondta, hogy a központi kérdésekről biztos megegyeznek. Strobe Talbott amerikai külügyminiszter-helyettessel ők ketten a koszovói konfliktus megoldása érdekében tárgyalnak..

Csernomirgyin holnap a finn elnökkel Belgrádba utazik, hogy további tárgyalásokat folytasson a békéről. "Baráti ajánlattal utazunk Belgrádba" - tette hozzá a finn elnök.

Korábban:

A fejleményekkel