Barak koalíciós tárgyalásokat folytat a választásokon vesztes Likud párttal<br/>

Vágólapra másolva!
Ehud Barak izraeli miniszterelnök a választások óta először találkozott Benjamin Netanjahu volt kormányfővel. Barak Egy Izrael Szövetsége és a választásokon vesztes jobboldali párt már két hete tárgyal arról, hogy a Likud esetleg részt venne a Barak vezette koalícióban.
Vágólapra másolva!

Barak és Netanjahu a jeruzsálemi Dávid Király Hotelben találkoztak.
A megbeszélésrőll alig szivárgott ki bármilyen információ, pusztán annyi vált ismertté, hogy Barak és Netanjahu stratégiai és biztonsági kérdésekről tárgyaltak.
Megfigyelők szerint Barak egy széles kormánykoalíció kiépítésén dolgozik, amely kiterjedhetne a Likud jobboldali frakcióira és nemzeti vallási pártokra is. Elméletben Barak a Likud nélkül is megalakíthatná koalícióját, ám a Munkapárt vezetője ennek ellenére tárgyalásokat folytat a Likuddal. Barak a nyilvánosság előtt egyelőre nem kommentálta a koalíciós tárgyalásokat. Megfigyelők szerint Barak győzelme óta kerüli a nyilvánosságot.
A Likud vezetői kedd délután találkoztak, hogy értékeljék a Barakkal folytatott tárgyalások eredményeit. Litmor Livnat exminiszter közölte: hatalmas szakadék van a Likud és a Barak vezette Munkapárt programja, elképzelései között.

A Háárec című tel-avivi újság keddi számában azt írta, hogy Barak új javaslattal áll a palesztinok és az Egyesült Államok elé.
E szerint Izrael a legutóbbi, átmeneti időre szóló közel-keleti megállapodások gyakorlati megvalósítása helyett közvetlen tárgyalásokba kezdene a palesztinokkal a két ország közötti végleges megállapodás kidolgozásáért.
Eddig az Egyesült Államok és a palesztinok is egyértelműnek tartották, hogy a mérsékeltnek ítélt Barak a Netanjahu által befagyasztott Wye Plantation-i szerződések gyors megvalósítását tűzi ki célul. A Háárec a Munkapárt egy meg nem nevezett politikusát idézte, aki szerint Barak nem szándékozik az új kormány irányelvei között megemlíteni az Egyesült Államokban októberben aláírt wye-i szerződések végrehajtását.

(MTI)

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Ajánló:

Angolul