A görög kormányfő cáfolja Öcalan Görögországra vonatkozó állításait<br/>

Vágólapra másolva!
Kosztasz Szimitisz görög kormányfő kereken visszautasította Abdullah Öcalannak, a Törökországban perbe fogott kurd vezetőnek Görögországra vonatkozó vallomásában foglaltakat. Öcalan a bíróság előtt azt vallotta, hogy többek között Görögország is segítette a Kurd Munkapárt tevékenységét.
Vágólapra másolva!

Öcalan az Imrali börtönszigeten folytatott bírósági tárgyalás második napján ugyanis azt állította: több Törökországgal határos állam - Görögország, Szíria és Irán - szemet hunyt a Kurd Munkapárt (PKK) tevékenysége fölött. A bírói testület elnökének arra a kérdésére, hogy honnan kapott a PKK nehézfegyvereket, Öcalan azt felelte: ezen a területen Görögország segítette őket. Ugyanakkor kifakadt Athén ellen is, mondván, hogy a görögök rászedték őt, és szerepük volt elfogásában.
A görög kormányfő úgy vélte: a vádlott szavait Ankara Athén ellen használhatja fel. Szimitisz a NET görög televíziónak nyilatkozva kijelentette: bármilyen terrorista cselekmény, vagy katonai akció valamelyik szomszédos állam ellen Görögországban törvénytelen cselekedetnek minősül. A nyilatkozó viszont utalt arra is, hogy Görögországban szólásszabadság van, tehát a kurd szervezeteknek nem tilthatják meg véleményük hangoztatását.
Az AFP jelentésében utalt rá: Ankara már régóta azzal vádolja Athént, hogy közreműködik a PKK fegyvereseinek a kiképzésében, és egy kiképzőtábort is létrehozott számukra. Szimitisz nyilatkozatában ezt az állítást is újfent visszautasította.
Az Anatólia félhivatalos jelentésében arról adott hírt, hogy Ismail Cem török külügyminiszter már hetekkel ezelőtt levélben kérte görög kollégáját, Jeórjiosz Papandreut: Athén működjék együtt a török hatóságokkal a bíróság elé állított Öcalan szakadár gerillái elleni harcban, de a görögök még adósak a válasszal.
Ezzel kapcsolatban a Reuters emlékeztetett arra, hogy Öcalan utolsó szabad napjait a nairobi görög nagykövetségen megbújva töltötte. Miután a török titkosszolgálat elfogta őt, Ankara dühödt diplomáciai rohamot indított Görögország ellen, és odáig ment, hogy a nyugati államokat arra sarkallta: NATO-szövetségesét minősítsék "terrorista államnak".

(MTI)

Ajánló:

Számos információval szolgálhat ez a dosszié, ha csak most kapcsolódik be az események figyelésébe. A Kurd Munkapárt (PKK) vezetőjének életrajza, a per előzménye és más érdekességek.

Korábban:

1999.06.01.