[origo] nagyvilág>
Gore a békemegállapodás elfogadása után is szárazföldi csapatok bevetésével fenyegetőzik
1999. 06. 04., 8:41|A NATO-támadások 72. napján, csütörtökön a jugoszláv kormány és a szerb parlament is elfogadta a NATO és az Európai Unió béketervét. Eszerint az ENSZ égisze alatt vonulnának be a nemzetközi békefenntartó erők Koszovóba, de a NATO tevékeny közreműködésével.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy a NATO felfüggesztené légitámadásait. Közvetlenül a megállapodás bejelentése után több NATO-tagállam vezetője is kijelentette: a szövetségesek addig nem állnak le, amíg Milosevics jugoszláv elnök eleget nem tesz a NATO összes követelésének.
A NATO ennek megfelelően csütörtökön is bombázta Jugoszláviát. Délután a szövetségesek 20 polgári célpontot támadtak. Támadás érte egyebek között a slatinai polgári repülőteret, Radevo falut, a Zojic és Smac közötti térséget, Lipljan, Prizren és Decani környékét. Djakovicában két nagyerejű robbanás dörejét hallották.
A jugoszláv hírügynökség jelentése szerint a támadások tetemes
anyagi károkat okoztak.
A legkételkedőbbek a békemegállapodást illetően az Egyesült Államok vezetői.
William Cohen amerikai védelmi miniszter csütörtök este több nyilatkozatban erősítette meg, hogy a NATO légi hadjárata egyelőre folytatódik Jugoszlávia ellen.
A bombázások felfüggesztéséhez arra van szükség - derült ki Cohen szavaiból, miként a többi amerikai illetékes csütörtöki kijelentéseiből is -, hogy a szerbek "meggyőzően demonstrálják", befejezték a harcokat, folyik erőik kivonása, a NATO vezette erők pedig bevonulhatnak Koszovóba. "Mindeddig egyetlen szerb katonát sem vontak ki Koszovóból" - figyelmeztetett a Pentagon vezetője.
Cohen közölte, arra számít, hogy a a NATO a közeli napokban felveszi Jugoszlávia katonai illetékeseivel a kapcsolatot, és megbeszélik a remélt szerb kivonulás előkészületeit.
Ha létrejön a békemegállapodás, az Egyesült Államok napokon belül kész lesz megkezdeni a nemzetközi békefenntartó erőbe szánt csapatainak Koszovóba vezénylését - mondta William Cohen.
Al Gore amerikai alelnök egy New Hampshire-I kampánybeszédben arról beszélt, hogy a készülőben levő megegyezés ellenére Washington "továbbra sem söpört le az asztalról" egyetlen megoldási változatot sem, így továbbra sem kizárt a harcoló szárazföldi alakulatok bevetése.
Madeleine Albright külügyminiszter nyilatkozatának szintén az óvatosság volt a kulcsszava a szerb ígéretekkel kapcsolatban.
Albright "létfontosságú első lépésnek" minősítette a Belgrádból érkezett elfogadó közlést, de hozzátette, hogy a vállalásokat teljesíteni is kell.
A kommentátorok élén érdeklődéssel figyelik, miként nyilatkoznak az amerikaiak Szlobodan Milosevics hatalmon maradásának esélyeiről. A közvetlen választ csütörtökön, a diplomáciai áttörés napján elkerülték az amerikai kormányzati illetékesek, de Albright szavaiból is érezhető, hogy a Nyugat hatalmas nyomást kíván gyakorolni a szerbekre: ha részesülni akarnak a balkáni újjáépítés anyagi ösztönzőiből, akkor alighanem meg kell szabadulniuk Milosevicstől.
(MTI)
Címlapsztori»
Ahol a gyalogos nem ember
Miért lesz a kedves amerikaiból dühöngő őrült, ha autóba ül? Miért gyanús, aki busszal jár? Vége lesz-e valaha az autózás iránti szerelemnek? Ismerkedjen meg az amerikai ...
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- Életem legjobb döntése volt, hogy megtagadtam a pénzt
- Megvárták a rendőröket a londoni gyilkosok
- A serpákon múlik az újabb himalájai mentőakció
Ahol a gyalogos nem ember
Miért lesz a kedves amerikaiból dühöngő őrült, ha autóba ül? Miért gyanús, aki busszal jár? Vége lesz-e valaha az autózás iránti szerelemnek? Ismerkedjen meg az amerikai ...
Fel se tűnt a mariknak Putyin újabb tőrdöfése
Egy újabb lépés lehet a nemzethalál felé vezető úton az új orosz oktatási törvény, amely néhány szakértő szerint alapjaiban fenyegeti az Oroszországban élő kisebbségek, ...
Megértést vár a magzatokat trancsírozó orvos
Macskaszaros, undorító klinikáján végzett veszélyes abortuszokat kozmetikus felesége segítségével dr. Kermit Baron Gosnell. A philadelphiai doktor úgy vélte, ...
Rongyrázó kishalakon bukott el a világ legnagyobb bankrablása
Minden korábbi rekordot megdöntöttek azok a kiberbűnözők, akik egy tavaly decemberi és egy idén februári akcióban összesen 45 millió dollárt loptak el két közel-keleti ...
Ennyi volt Obama?
Alig több mint száz nappal ezelőtt kezdte meg második ciklusát Barack Obama, de sokan már a politikai nekrológját írják. Tényleg elszenvedett néhány csúfos kudarcot, de ...
A rezsiköltség vezeti válaszúthoz az EU legnyomorultabb országát
A villanyszámla az egekbe szökik, a fizetések a béka feneke alatt vannak, az állami megrendeléseket mutyik közepette osztják a csókosoknak, és mindig ismerni kell ...
Kisgyerek a cukorkaboltban
Michael Misick csóróként lett főminiszter, de hamar beleszokott a nagyvilági életbe. A karibi luxuparadicsom, Turks- és Caicos-szigetek egykori miniszterelnöke több ...
A leggonoszabb emberek a világon
A drogkirály, aki olajoshordóban süti meg az ellenfeleit, a tudós, aki tömegpusztító fegyveren ügyködik, a terrorista, aki pusztító támadások mögött áll, az elnök, aki a ...
Nem menekülünk semmitől
Él egy kis közösség a második legnagyobb görög szigeten. Tagjai hátat fordítottak a modern társadalomnak, jurtába költöztek, igyekeznek önellátókká válni. Maguk termelik ...
Lefejezték az albán drogmaffiát
Szereti az autókat és az ingatlanokat, engedély nélkül épített szállodát. A rendőrség szerint az övé az egyik legerősebb regionális bűnszervezet, de csak egyszerű ...
Babaarcú király vet véget a nőuralomnak
Egy modern apuka váltja keddtől minden holland nagymamáját. Az alkotmányos királyságnak három királynő és 123 év után lesz újra férfi uralkodója. Vajon elfogadják a ...
Beindult a nyerészkedés az új influenzával
Rendkívül hatékonyan terjed az az influenzavírus, amely Kínában ütötte fel a fejét márciusban. A kínai hatóságok próbálják megakadályozni, hogy az országon kívülre is ...
Kik nézik szúrós szemmel Orbánt?
Mosolyszünet kezdődött az Egyesült Államokkal, összebalhéztunk Romániával, a németek és az osztrákok is szúrós szemmel néznek Magyarországra. Az Orbán-kormány három év ...
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- Életem legjobb döntése volt, hogy megtagadtam a pénzt
- Megvárták a rendőröket a londoni gyilkosok
- A serpákon múlik az újabb himalájai mentőakció
- Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
- Orbán az elefánt a porcelánboltban
- Erőss Zsolt felesége már semmiben nem bízik
- Megölte az FBI a bostoni robbantó barátját
- Egy terézvárosi lakásból indult az őszödi botrány
- Csak a TEK látja a terroristák magyar tűzfészkét
- Négy amerikait öltek meg a drónok
- Szamarak téptek szét egy férfit Magyarszecsődön
- Egy debrecennyi magyar már külföldön él
- Továbbra sincs hír a magyar hegymászókról
- Az ügyfeleiket szorongatják a présbe került bankok
- Súlyos zavargások Stockholmban
- Énekeljük együtt az Összetartozás dalát!
-
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Tedd pénzzé a megunt tárgyaid!
Kereskedj, alkuldj, járj jól! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Banki díjkalkulátor
Így védekezhet a tranzakciós adó ellen!
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Palvin Barbara eszetlenül vagány
Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Ellentétek, háttéralkuk, kiszorítás - három éve vezeti az MSZP-t Mesterházy Attila.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.Hirdetés
-
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
Lego Chima játékok
A LEGO saját tervezésű akciófigurái -
Bankszámla kalkulátor
Tízezreket spórolhat bankszámla váltással. Döntsön Ön! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Hajóutak 73.000 Ft / fő / 7 éjtől
Mediterrán hajóutak elérhető áron. -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet!
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
![Forrás: [origo]](http://static2.origos.hu/i/1304/2013042650.jpg)
![Forrás: [origo]](http://static4.origos.hu/i/1305/2013052132.jpg)