Várhatóan nem lesz abszolút győztese az indonéz választásoknak<br/>

Vágólapra másolva!
Indonéziában az előzetes eredmények szerint a Megawati Sukarnoputri vezette ellenzéki párt nyeri a 44 év után először tartott demokratikus választásokat.
Vágólapra másolva!

Az eddigi eredmények alapján úgy tűnik, a szavazatok 40 százalékát kapta az Indonéz Demokratikus Párt- Harc (PDI-P). Ezzel többségbe kerül ugyan a parlamentben, de koalíciót kell kötnie.
A jelenleg kormányzó Golkar Párt, amely az elmúlt három diktatórikus eszközökkel tartotta fenn hatalmát, az eddigi eredmények szerint a harmadik helyen végez a szavazatok 12 százalékának megszerzésével.
A második helyen a Nemzeti Ébredés Pártja (PKB) áll a szavazatok 26 százalékával.
Ugyanakkor a választási bizottság tagjai szerint korai lenne még végeredményekről beszélni.
Indonéziában hétfőn tartottak először 1955 óta először demokratikus parlamenti választásokat.
Elemzők szerint az első két helyen álló párt, a PKB és a PDI-P alakíthat majd koalíciós kormányt.
Bár sokan tartottak attól, hogy a választásokat erőszakos cselekmények sorozata kíséri majd, ez nem következett be, viszonylagos nyugalom uralkodott tegnap az országban.
„Az általános választások nyugalomban zajlottak, csak néhány helyen voltak zavargások, problémák" – mondta a Választási Bizottság elnöke.

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Ajánló: