A KFOR-erők négy óra alatt mozgósíthatók <br/>

Vágólapra másolva!
A koszovói nemzetközi békefenntartó erők (KFOR) NATO-adatok szerint szükség esetén 4 óra alatt bevethetők. Az alakulat brit páncélozott egységének feladata lesz, hogy az aknáktól megtisztítsa a Pristinába vezető főutat. A Macedóniában állomásozó KFOR-erőknek pedig az lesz a dolguk, hogy a szerb erők koszovói kivonulása után benyomuljanak a területre, valamint biztosítsák a menekültek visszatérését.
Vágólapra másolva!

A KFOR-erők Robin Cook brit külügyminiszter szerint egyetlen parancsnoknak lesznek alárendelve. A parancsnokságot vélhetően Michael Jackson NATO-tábornok látja majd el. Az orosz katonák státusáról annyit mondott Cook, hogy valószínűleg NATO-parancsnokság alá tartoznak majd. Oroszország 10 000 békefenntartó katona állomásoztatását tervezi Koszovóban. Azonban az orosz kormány többször kijelentette, hogy nem szeretné, ha a katonák NATO-fennhatóság alá tartoznának.

Hírügynökségek értesülései szerint Jugoszlávia már meg is kezdte csapatainak kivonását Koszovóból. Ezt Pristinában jelentette be Nebojsza Pavkovics tábornok a Koszovóban állomásozó szerb csapatok, a harmadik hadsereg parancsnoka. Elmondása szerint az első egységeket a tartomány északkeleti részén fekvő Podujevo körzetéből vonják ki.

A NATO-nak egyébként jelenleg 17 500 azonnal bevethető katonája állomásozik Macedóniában. Ezt a számot 50 000-re szeretnék a szövetségesek felduzzasztani. A tervek szerint a KFOR főhadiszállása Pristinában lesz.