Hollandiában az ellenzék nyert <br/>

Vágólapra másolva!
Az ellenzéki kereszténydemokrata párt nyerte Hollandiában az európai parlamenti választásokat csütörtökön a szavazófülkék elhagyásakor készített felmérések szerint. A CDA 25,9 százalékos eredménye elmarad a párt öt évvel ezelőtti szereplésétől, és a csoport a Hollandiára jutó 31 helyből az eddigi 10 helyett csupán 9-et szerez meg a 626 tagú európai képviselőtestületben.
Vágólapra másolva!

A vezető kormánypárt, a Munkapárt (PvdA) 21,2 százalékkal 7 képviselői helyet szerzett a parlament szocialista frakciójában, ennyije volt eddig is. A kormány középső tagja, a jobboldali liberális VVD szintén megőrizte hat helyét a parlamentben 20 százalékos teljesítményével. A választás vesztese a baloldali liberális párt, a D66, amely 4 helyett immár csupán 2 hellyel rendelkezik majd a testületben, miután választási eredménye 6,3 százalékra esett vissza. A baloldali zöldek 1-ről 3-ra emelhetik a jelenlétet, a szocialista párt pedig 2 hellyel bekerül az Európai Parlamentbe. A protestáns ellenzéki szövetség megőrizte két eddigi helyét. A nem hivatalos végeredmények péntek reggelre, a hivatalosak a jövő hét elejére várhatók.
A választás nagy csalódása az igen alacsony választási részvétel. A lakosságnak alig 30 százaléka ment el a voksolásra, és ez minden eddigi negatív rekordot megdöntött. Érdemes összevetni az eredményt a dán választás kimenetelével, ahol az EU-párti liberálisok emelték az eddigi négyről ötre képviselői helyeik számát. Utánuk viszont két EU-ellenes mozgalom következik, összesen 4 hellyel. A kormányzó szociáldemokraták megőrizték három honatyai széküket, a konzervatívok jelenléte 3-ról egy helyre csökkent. A radikális erők és a népi szocialisták megtartották egy-egy helyüket, míg szerzett egy mandátumot a szélsőjobboldali Néppárt is. Dániának összesen 16 hely jut az Európai Parlamentben. A részvételi arány ott valamivel alatta maradt az 50 százaléknak.

(MTI)