Az UCK lefegyverzését nagyon nehezíti az oroszok bevonulása<br/>

Vágólapra másolva!
A Koszovói Felszabadítási Hadsereg vezetője, Adem Demaci szerint az orosz csapatok koszovói bevonulása nagyon rossz jel, és rendkívül megnehezíti az albán harcosok lefegyverzését. Clark NATO-tábornok szerint azonban aggodalomra semmi ok.
Vágólapra másolva!

"Az oroszok miatt a helyzet nagyon feszült", mondta Demaci a Reutersnek adott nyilatkozatában.
Kifejtette, hogy az oroszok bevonulása Koszovóba nagy nyugtalanságot váltott ki az albán fegyveresek között, akik ezért nem is nagyon hajlandók letenni a fegyvert.
Az UCK logoja"Az oroszok váratlan bevonulása rengeteg problémát vet fel. Félek, hogy összecsapásokra és komplikációkra is sor kerülhet."-tette hozzá a vezető.
Mint ismert, az albán vezetők által aláírt rambouillet-i szerződés azt tartalmazza, hogy a gerillák azonnal leteszik a fegyvert, mihelyt a békefenntartó erők bevonulnak Koszovóba.
"Sokan közülünk azt gondolják, hogy az orosz bevonulás egyértelmű jele annak, hogy az oroszok és szerbek együttműködnek. Szerintem Oroszországnak ezzel az volt a szándéka, hogy megmutassa:még mindig a nagyhatalmak közé tartozik. Nagyon idegesek, hiszen nem akarnak a koszovói érdekeltségeikről lemondani, és meg akarják mutatni, hogy még mindig képesek a kártyát keverni. "-hangsúlyozta Demaci.

A szövetséges erők főparancsnoka, Clark tábornok ugyankkor kijelentette, hogy az oroszok által elfoglalt pristinai repűlőtér nem okoz gondot a NATO-nak. " Előrenyomulásunk tervszerint halad, és nem kellett változtatnunk a menetrenden, a bizarr közjáték ellenére sem. A problémát mindazonáltal politikai síkon kell rendezni"-fejezte be szkopjei interjúját a tábornok.

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.