Újabb súlyos összecsapások az eritreai konfliktusban <br/>

Vágólapra másolva!
Etióp és eritreai katonák ezrei csaptak ismét össze szombaton a Mareb határfolyónál húzódó fő frontszakaszon - jelentették vasárnap a szembenálló észak-afrikai országok hivatalos forrásai.
Vágólapra másolva!

Jemane Gebremaszkalnak, az eritreai külügyminisztérium szóvivőjének vasárnapi bejelentése szerint a szerda óta zajló kisebb nagyobb összecsapásokban kétezer-négyszáz etióp katona esett el, négyezer sebesült meg, s az eritreai hadseregnek sikerült egy etióp harci helikoptert és három páncélos járművet is megsemmisítenie. Szalome Tadessze etióp kormányszóvivő az eritreai kormány szokásos propagandájának tekinti a bejelentést és hangsúlyozta, hogy a kiújult harcokban az 1993 óta független Eritrea hadserege súlyos vereségeket szenvedett. Az eritreai külügyminsztérium szóvivője riportereknek elmondta, hogy két etióp hadtest több mint 20 ezer katonája próbált meg a Badme-háromszögből az eritreai főváros, Aszmara felé vonulni és újabb területeket elfoglalni. Az eritreai hadseregnek sikerült visszaverni a támadást az így kialakult két fronton, Asszab kikötővárostól délre és Aszmarától 120 kilométerre délkeletre is. A dpa német hírügynökség emlékeztetett rá, hogy a Mareb és Szetit folyók által határolt Badme-háromszögben 1998 májusa óta kirobbant összecsapásokban ezidáig mindkét ország több ezer katonát vesztett. Nyugati megfigyelők attól tartanak, hogy a két ország még az esős időszak beköszöntése előtt, június végéig mindent megtesz azért, hogy területet hódítson el a másiktól.

(MTI)

Korábban:

Az offenzíva története