Cook szerint a NATO-nak nincs szüksége az orosz fennhatóság alatt álló pristinai repülőtérre<br/>

Vágólapra másolva!
Robin Cook brit külügyminiszter hétfőn kijelentette, hogy a NATO-nak nincs szüksége az oroszok ellenőrzése alá került pristinai repülőtérre. Bejelentette: újra tárgyalások kezdődnek a KFOR parancsnoka, Michael Jackson tábornok és az oroszok között.
Vágólapra másolva!

Cook a BBC-nek adott nyilatkozatában kijelentette, hogy az oroszok nem használhatják a pristinai repülőteret. Jackson tábornoknak és csapatainak a legfontosabb feladata a tűzszünet
garantálása Koszovóban, és az, hogy 200 orosz katona tartózkodik a repülőtéren, nem akadályozza őket ebben – mondta a brit külügyminiszter.
Jamie Shea NATO-szóvivő elmondta, hogy a nyugatiak és az oroszok között "szívélyes" a viszony. Ő is megerősítette a közeli találkozót Jackson tábornok és az orosz erők parancsnoka, Viktor Zavarzin között. Mint mondta, a két katonai parancsnok megpróbál ideiglenes megegyezésre jutni. Oroszország saját ellenőrzési övezetet akar Koszovóban, és elutasítja, hogy katonái NATO-parancsnokság alatt szolgáljanak.
Jamie Shea elmondta, hogy az atlanti szövetség megvitatja azt az elgondolást, ami lehetővé tenné az orosz erők integrálását a KFOR kötelékébe, beleértve szerepvállalásukat és a parancsnokság problémáját is.
George Robertson brit védelmi miniszter vasárnap kijelentette: a két fél közötti véleménykülönbség kedvezőtlenül befolyásolhatja Moszkva esélyeit a Nyugat pénzügyi támogatására a jövő héten esedékes létfontosságú tárgyalásokon. "Számunkra nagyon fontos, hogy olyan orosz kormányzati erőkkel álljunk kapcsolatban, amelyek sikerre akarják vinni a pénzügyi kapcsolatokat és a békefenntartó erő koszovói tevékenységét" - jelentette ki Robin Cook.

(MTI)

Ajánló:

Hírek, adatok és vélemények a jugoszláviai helyzetről.