Megválasztották Dél-Afrika új elnökét<br/>

Vágólapra másolva!
A Dél-Afrikai Köztársaság új parlamentje Thabo Mbekit, az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) párt vezetőjét választotta az ország új államfőjévé. A képviselők ezt megelőzően tették le az esküt az alkotmánybíróság elnöke előtt.
Vágólapra másolva!

Az elnökválasztás szavazás nélkül zajlott le, mivel Mbeki volt az egyetlen jelölt, és az ellenzéki pártoknak sem volt kifogásuk ellene. Az új államfő beiktatása szerdán lesz Pretoriában, amikor is Nelson Mandela eddigi államfő távozik hivatalából.
A 80 éves Mandela már hosszú idővel ezelőtt kijelölte utódjául az 56 éves Mbekit. 1994-től kezdődően az államfő helyettese volt, 1997-től pedig pártja elnökhelyettese. Az első szabad választásokat is az ANC nyerte meg, és ők alakíthattak kormányt.
A most hivatalba lépő parlament az ország második szabadon választott törvényhozása. A 400 képviselői helynek csak mintegy egyharmadát foglalják el az ellenzékiek.

Ajánló:

Mandela honlapja.