Schröder pártja lett a legnagyobb vesztes az Európai Parlament választásán<br/>

Vágólapra másolva!
Elemzők szerint az SPD adó- és takarékossági tervei okozták a korábban győztes Gerhard Schröder kancellár pártjának vereségét az Európai Parlamentben. Schröder az alacsony részvételi arányt okolta.
Vágólapra másolva!

Gerhard Schröder

Fotó: Reuters



"Gerhard Schröder mint győztes imázsa odavan: a tavaly ősszel nagy diadalt arató SPD-főnök és környezete nyilvánvalóan nem tudja, mit csináljon. Az uniópártok viszont olyan régiókban is győzni tudtak, amelyek eddig a szociáldemokraták fellegvárainak számítottak. Az új középre ismét a régi közép vonult be, nagyobb teret hódítva el, mint amekkorával valaha rendelkezett", írta a Süddeutsche Zeitung.
A Handelsblatt szerint a németek egyelőre nem értékelik igazán az Európai Parlament befolyását a hazai politikára, számukra a belpolitikai kérdések játsszák a főszerepet az EP-választáson is. Itt pedig a Schröder-kormány eddigi mérlege meglehetősen siralmas; a lap szerint ennek a számláját állították ki vasárnap az elégedetlen szavazók.
A Frankfurter Rundschau az SPD gyenge szereplésének okát a kormány ellen irányuló pártpolitikai taktikázásban látja. Az uniópártok és az FDP nem az európai politikáról kívánta megszavaztatni a polgárokat, hanem "a Schröder-Fischer tandemnek kívánt csattanós figyelmeztetést adni". Az uniónak bejött a számítás: az elégedetlenség hulláma csaknem 10 százalékkal növelte a CDU/CSU szavazótáborát. A siralmas részvételi arány okát a lap abban látja, hogy a legtöbb német számára az Európai Parlament és maga az unió is távoli, egzotikus világ maradt. "Németországra a kicsinyes gondolkodás a jellemző, amely útját állja a nagyobb távlatoknak".
"Az uniópártok egyértelműen lekörözték az európai választáson az SPD-t, nagyobb arányú győzelmet aratva, mint azt kilenc hónappal az országos választások után maguk is remélhették", írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung. "A kormánypártok reménye, hogy a balkáni béke és a KFOR bevonulása az ő helyzetüket erősíti a szavazók körében, nem vált be. A külpolitikai siker nem tudta ellensúlyozni a rossz belpolitikai hangulatot. A vasárnapi szavazás Németországban belpolitikai leszámolásba torkollott: szenzációs diadal a CDU/CSU számára, amely főleg a fiatal választók körében növelte jelentősen hívei számát."
A lap szerint a csőd várható volt, a választókat semmi sem tarthatta vissza attól, hogy világosan megmondják a véleményüket a piros-zöld kormányról.
"A polgárok nem Európára, hanem a belpolitikára gondoltak: a minimálbéren bejelentett munkahelyekre, a nyugdíjak körüli huzavonára, az ökológiai adóreformra, az áfa esetleges emelésére", írta a Stuttgarter Zeitung.

A német kancellár és a kormányzó szociáldemokrata párt elnöke az SPD hétfőn tartott elnökségi ülésén beismerte részleges felelősségét a párt vasárnapi gyönge választási szerepléséért, egyúttal védelmébe vette azokat az adó- és takarékossági terveket, amelyek megfigyelők szerint az SPD súlyos vereségét okozták az EP-választáson.
Gerhard Schröder a visszaesés másik okaként az alacsony részvételi arányt említette, elismerve, hogy a konzervatív uniópártok megnyerték a választást. Ennek dacára a pártelnök és az SPD elnöksége kitart a tervezett pénzügyi és takarékossági lépések mellett, amelyektől a kormány a 30 milliárd márkás költségvetési hiány befoltozását és a gazdaság fellendülését reméli.

(MTI)