Afrikában 120 ezer kiskorú vesz részt harcokban <br/>

Vágólapra másolva!
Több mint 120 ezer 18 év alatti afrikai fiatal vesz részt a földrész fegyveres konfliktusaiban - adta hírül kedden Genfben az UNICEF.
Vágólapra másolva!

Az ENSZ gyermekalapja felhívta a nemzetközi közvélemény figyelmét, hogy a koszovói válság idején ne feledkezzen meg az otthonukból távozni kényszerült 5,4 millió afrikairól. Januári adatok szerint 3,3 millió menekültet és 2,1 millió elűzöttet számoltak össze a kontinensen, vagyis Afrikában található a világ 16,8 millió menekültjének és elűzöttjének harmada. Az afrikai gyermekek napja alkalmából - amely szerdán lesz annak emlékére, hogy a dél-afrikai Sowetóban 1976. június 16-án a hatóságok elfojtották fekete gyermekek tüntetését - sajtóértekezletet tartottak a genfi ENSZ-központban. Marie Heuzé, az UNICEF szóvivője elmondta, hogy csak Angolában másfél millióan vannak távol otthonuktól. Szólt arról is, hogy a Szaharától délre 40 millió iskoláskorú gyermek nem jár iskolába, az iskola sok helyütt "idegen világ" az afrikai gyerekek számára.

(MTI)