Észak-Koreában elrendelték a legmagasabb szintű harci készültséget<br/>

Vágólapra másolva!
Hajnalban a Sárga-tengeren észak- és dél-koreai hadihajók csaptak öszze. A francia hírügynökség úgy értesült, hogy a tűzpárbaj hírére Kim De Dzsung dél-koreai elnök a tervezettnél korábban fejezte be találkozóját Go Csok Tong szingapúri miniszterelnökkel, és elrendelte a fegyveres erők legmagasabb szintű harckészültségét.
Vágólapra másolva!

Az államfő ugyanakkor "megfontolt, a kötelezettségekkel összhangban álló" magatartást kért a hadseregtől.
Kim utasította Lim Dong Von egyesítésügyi minisztert: a nap folyamán hívja össze a szöuli nemzetbiztonsági tanácsot, hogy megvitassa a szükséges "válaszintézkedéseket".
A phenjani vezetés elismerte egyik hadihajója elvesztését, és azonnali bocsánatkérést követelt Szöultól. Az észak-koreai hírügynökség (KCNA) által ismertetett közlemény szerint "a
dél-koreai vezetők meggondolatlan provokációi szándékosak és előre eltervezettek, amelyek célja, hogy a háború szélére sodorják a Koreai-félszigetet". Phenjan "ezerszeres válaszcsapást" helyezett kilátásba, ha folytatódnak a dél-koreai "provokációk".
Időközben Panmindzsonban befejeződött az ENSZ-parancsnokságon rendezett, észak-koreai és amerikai katonai vezetők közötti tárgyalás, amelynek részleteit egyelőre nem hozták nyilvánosságra.
A KNDK képviselői - az észak-koreai hírügynökség szerint – erőteljes tiltakozásuknak adtak hangot az elmúlt napok dél-koreai határsértései, katonai provokációi miatt. Egyes értesülések szerint Phenjan a tengeri határvonal módosítását szeretné elérni, amit Szöul elutasít.

(MTI)