Milosevics testvére szerint egyeztettek az orosz ejtőernyősökről<br/>

Vágólapra másolva!
Borisz Milosevics moszkvai jugoszláv nagykövet, Szlobodan Milosevics testvére szerint az orosz ejtőernyős alakulat pristinai ledobásáról előzőleg egyeztetett a két ország vezetősége.
Vágólapra másolva!

Oroszország azzal okozott nagy meglepetést a koszovói nemzetközi békefenntartó erőknek, hogy 200 ejtőernyőst dobott le Pristinában.
Egy sajtótájékoztatón megkérdezték Borisz Milosevics moszkvai jugoszláv nagykövettől, aki Szlobodan Milosevics jugoszláv miniszterelnök testvére, hogy vajon Milosevics elnök adott-e engedélyt az orosz csapatoknak a bevonulásra. Borisz Milosevics válasza így hangzott: "Hogyan is vonulhatna át egy csapat egy független államon annak engedélye nélkül? A miniszterelnök hozta meg erről a döntést."
Milosevics elmondta, hogy bár nem látott írásos engedélyt, elképzelhetetlennek tartja, hogy Borisz Jelcin orosz elnök és Viktor Zavarzin jugoszláv tábornok ne egyeztetett volna.
Moszkvában azonban még mindig nem világos, hogy ki adott engedélyt a 200 orosz ejtőernyősnek arra, hogy a pristinai repülőteret megszállják. Több képviselő szerint maga Jelcin adott engedélyt.
Igor Ivanov orosz külügyminiszter, aki az akció során éppen Strobe Talbott amerikai védelmi miniszterrel tárgyalt Moszkvában, azt mondta, hogy őt előzetesen senki sem tájékoztatta.

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Ajánló: