Milutinovic elutasította Seseljék lemondását <br/>

Vágólapra másolva!
Régi összetételében marad hivatalban a szerb kormány, mivel Milan Milutinovic szerb elnök kedden elutasította a Vojislav Seselj vezette szerb radikálisok tizenöt miniszterének előző nap benyújtott lemondását.
Vágólapra másolva!

Az ultranacionalista Szerb Radikális Párt (SRS) elnöksége hétfőn egyhangúlag döntött a kormányból való kilépés mellett. Az SRS ezzel a szerb belbiztonsági erők Koszovóból történő kivonása és amiatt kívánt tiltakozni, hogy a "szent szerb földnek" számító tartományba "megszálló erő" - a nemzetközi békeerő (KFOR) - vonul be.
Milutinovic elnök azonban kedden kiadott, s a Tanjug által ismertetett rendeletében azonban úgy határozott, hogy Mirko Marjanovic kormányának mind a 35 tagja hivatalában marad. A szerb elnök a Jugoszláviában mindmáig érvényben lévő hadiállapot adta alkotmányos jogával élt, "tekintettel arra, hogy a köztársaság létfontosságú funkcióinak ellátásához szükség van az összes kormánytag folyamatos elkötelezettségére".
Seseljék maradásának elrendelésére azt követően került sor, hogy Vuk Draskovic, a jobboldali nacionalista Szerb Megújhodási Mozgalom (SPO) vezetője kedden elutasította pártja részvételét a kormányban. A radikálisok egy évvel ezelőtt alakították meg a szerb kormányt a Slobodan Milosevic jugoszláv elnök által vezetett Szerbiai Szocialista Párttal (SPS) és az államfő felesége, Mirjana Markovic nevével fémjelzett Jugoszláv Egyesült Baloldallal (JUL) együtt.
Az SRS 82 mandátummal rendelkezik a 250 fős szerb parlamentben. A szerb kormány gerincét adó baloldali blokk 110 képviselőt mondhat magáénak, kevesebbet az önálló kormányalakításhoz szükséges 126-nál. Seseljék kiválása esetén az SPS-nek és a JUL-nak ezért új koalíciós partner után kellene néznie.

(MTI)