A NATO és az UCK hivatalos megállapodáson dolgozik<br/>

Vágólapra másolva!
Hivatalos megállapodáson dolgozik a NATO és a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) katonai vezetése a koszovói leszerelés témakörében. A hírt Jamie Shea, a NATO szóvivője jelentette be Brüsszelben. A NATO az elmúlt napokig tagadta, hogy hivatalos kapcsolat lenne közte és az UCK között.
Vágólapra másolva!

A két fél között már megtörtént a hivatalos kapcsolatfelvétel, és remélhetőleg rövid időn belül megszülethet a megállapodás – közölte a szóvivő. Shea azt is leszögezte, hogy bár a NATO kerülni kívánja az összeütközést Koszovóban, továbbra sem fogja engedni, hogy a koszovói fegyveresek fenyegetőleg lépjenek fel a szerbek ellen. Szükségesnek tartja azt is, hogy az UCK katonai és politikai képviselői egységes álláspontot képviseljenek a leszerelésben.
A szóvivő megerősítette, hogy pénteken délután Brüsszelben találkoznak a NATO-tagországok külügy- és védelmi miniszterei. A téma a koszovói helyzet, a nemzetközi csapattelepítés és a Balkán hosszú távú stabilizálása lesz.
A NATO úgy látja, hogy továbbra is rendben zajlik a szerb erők kivonulása Koszovóból. A műveletnek vasárnap estére kell befejeződnie. A tartományt már most elhagyta a személyi állományból 26 ezer fő - az összes erők jóval több, mint fele -, a tankok és tüzérségi fegyverek fele, a páncélozott járművek háromnegyede.
A NATO-erők összesen már 15 ezer fővel vannak jelen Koszovóban, Macedóniában pedig további 11 ezer fő várja Michael Jackson tábornok parancsait. Hamarosan belépnek a francia KFOR-erők Koszovó északi részére is, és ezzel a NATO a teljes tartományt lefedi.
A szövetségi intelmek ellenére folytatódik az albán menekültek sietős visszatérése. Szerdán nyolcezer menekült lépett át az albán-koszovói és a macedón-koszovói határon, pedig biztonságuk - elsősorban a szerb aknáktól - még nem garantálható teljesen.
Ellátásukban viszont a NATO igyekszik részt venni. A szövetség helikopterről ledobott csomagokkal folytatja a tartományon belül rekedt menekültek segélyezését is. Már tizenhárom légi segélyt dobtak le, a legutóbbiakat főleg Drelicka környékére.

(MTI)