Saron lehet a pénzügyminiszter, ha meggyőzi pártját, hogy lépjen koalícióra a Munkapárttal<br/>

Vágólapra másolva!
Ariel Saron, a jobboldali Likud tömörülés új vezetője lesz az izraeli pénzügyminiszter, ha hajlandó nagykoalíciós szövetségre lépni a választásokon győztes baloldali Munkapárttal - írta szerdán az izraeli sajtó.
Vágólapra másolva!

Ehud Barak munkapárti vezető, miniszterelnök és Saron, a volt hadvezér és több miniszteri poszt egykori betöltője a választások után egyszer már leült tárgyalni a nagykoalícióról, egyeztetésük azonban akkor nem járt eredménnyel. A hét elején azonban váratlanul felújították a tárgyalást a közös kormányzásról.
Független izraeli gazdasági elemzők a Dow Jones szerdai hírösszefoglalója szerint nem túl lelkesek Saron esetleges pénzügyminiszteri megbízatásával kapcsolatban, mert attól tartanak, hogy a politikai héjaként elkönyvelt Likud-vezér több százmillió dollárnak megfelelő összeget szánna a palesztin területeken épülő zsidó telepekre, illetve protekcionista intézkedésekre. Elemzők szerint Saron már akkor bebizonyította, hogy hajlik ez utóbbiakra, amikor korábbi kormányokban ipari és kereskedelmi miniszter volt. A szerdán lábra kapott értesülésről a piac is megmondta véleményét: a tel-avivi tőzsde főbb mutatói 1,3-1,5 százalék közötti eséssel kezdték a jegyzést.

(MTI)