Amerika visszavonhatja az Oroszországnak szánt segélyét, ha az fegyvert ad el Szíriának<br/>

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok figyelmeztette Oroszországot, hogy eleshet az amerikai segélyektől, ha továbbra is fegyvert ad el Szíriának. Washington szerint az arab ország ugyanis állami szinten támogatja a terrorizmust.
Vágólapra másolva!

A figyelmeztetést a külügyminisztérium éppen Háfez Asszad szíriai elnök moszkvai látogatására időzítette. A szíriai államfő a Szovjetunió 1991-es felbomlása óta először látogatott Oroszországba.
Asszad útjának az volt a célja, hogy felújítsa viszonyát országa hajdani támogatójával, és hogy új fegyverek vásárlásáról tárgyaljon vele, mert várhatólag újraindulnak a szíriai-izraeli béketárgyalások, amire fel akar vérteződni.

"Nagyon aggasztónak találnánk, ha Oroszország folytatná a fegyvereladást Szíriának vagy bármely más olyan országnak, amely a terrorizmus állami szintű támogatásával gyanúsítható" – közölte James Foley szóvivő.
Emlékeztette Oroszországot arra, hogy az amerikai törvények szerint megvonható a segítség attól az országtól, amely fegyvert ad el a külügyminisztérium által terrorizmust támogatónak nyilvánított bármely országnak. A figyelmeztetéstől eltekintve Foley azt mondta: Asszad látogatása derűlátásra okot adó fejlemény, ha annak az a célja, hogy lendületet adjon a közel-keleti megbékélési folyamatnak.

Habár az orosz gazdaságnak készpénzre van szüksége, Szíriát mégis ugyanolyan országnak tartja, mint a többi fegyvert vásárló államot.

A fegyverek, amelyeket Oroszország Szíriának ad el, védelmi feladatokat szolgálnak, és ugyanúgy teljesítjük a kétoldalú kötelezettségeket, mint a nemzetközieket – állítja az orosz külügyminisztérium egyik hivatalnoka.

Jelcin és Asszad kedden közös nyilatkozatban üdvözölte Izrael új elnökének Ehud Baraknak a beiktatását. A politikustól azt remélik, hogy közelebb hozza a két országot a békéhez.
A közlemény szerint mindkét ország úgy véli, hogy a békemegállapodásnak az ENSZ égisze alatt kell létrejönnie. Így az izraeli katonákat kivonhatják Dél-Libanonból és a Golán fennsíkról, elismerve a Palesztina nemzeti jogait.

(MTI)

Ajánló:

A CNN cikke a tárgyalásokról. (angolul)