Az amerikai kormány kárpótolja a nukleáris fegyverek gyártása közben megbetegedett munkásokat<br/>

Vágólapra másolva!
A washingtoni kormányzat csütörtökön első ízben ismerte be, hogy nukleáris fegyvereinek gyártása során több ezer munkás szenvedett egészségkárosodást. A kormányzat kártérítési tervet készít elő. Kárpótlásban először a berilliumötvözeteket megmunkáló munkások részesülnek. A rákot okozó elem és vegyületei által okozott megbetegedések száma elérheti az ezret, azonban munkája során 20-26 ezer ember került érintkezésbe a berilliummal.
Vágólapra másolva!

"Az Egyesült Államok kormánya elismeri, hogy hibát követett el ... s azt ki kell javítania." – közölte Bill Richardson energiaügyi minisztert, aki bejelentette, hogy a minisztérium beleegyezik a kártérítésbe. A kormányzat korábban évekig elutasította az egészségkárosodást szenvedett emberek követeléseit. A képviselőháznak még jóvá kell hagynia a kártérítés mértékét.

Ez véget vethet a pereskedésnek, amely évek óta folyik a hidegháború idején a nukleáris fegyvereket gyártó üzemekben alkalmazott munkások és a fegyvert gyártók között.

Első lépésként azok számíthatnak kártérítésre, akik berilliumötvözeteket megmunkáló üzemekben dolgoztak. A berillium és vegyületei rendkívül mérgezőek. A szervezetben felhalmozódva évtizedes lappangási idő után is a bőr, a tüdő, a máj és a lép daganatos betegségeit idézhetik elő. A minisztérium szerint az elmúlt fél évszázad során az Egyesült Államok hét államában 20-26 ezer munkás került érintkezésbe berilliummal a fegyvergyárakban, s közülük 500-1000 ember betegedett meg.

A munkások és ügyvédeik azt követelik, hogy a jóvátételt terjesszék ki a fegyvergyárakban más mérgező vagy radioaktív anyagoktól (higany, urán, azbeszt) megbetegedett több ezer emberre is.

A jelenleg még egyeztetés alatt álló kártérítési elképzelés szerint a megbetegedett munkások - illetve az elhunytak hozzátartozói - választhatnak, hogy az állam vagy megtéríti orvosi költségeiket és a kiesett munkabért, vagy egy összegben 100 ezer dollárt folyósít nekik.

(MTI)

Ajánló:

A berillium ismertetőjegyei.