Bagdad szerint 14 polgári áldozata van a vasárnapi amerikai-brit bombázásnak<br/>

Vágólapra másolva!
Tizennégy iraki polgári személy vesztette életét abban a bombatámadásban, amelyet amerikai és brit gépek vasárnap hajtottak végre Irak ellen. Eközben nemzetközi fegyverzetellenőrzési szakértők Bagdadban megkezdték azoknak a veszélyes biológiai és vegyi fegyvereknek a megsemmisítését, amelyeket az ENSZ fegyverellenőrzési csoportjának tagjai gyűjtöttek össze.
Vágólapra másolva!

Egy bagdadi katonai szóvivő szerint tizennégy iraki polgári személy vesztette életét, 18-an pedig megsebesültek abban a bombatámadásban, amelyet amerikai és brit gépek vasárnap hajtottak végre Irak ellen.

Eközben nemzetközi fegyverzetellenőrzési szakértők vasárnap Bagdadban megkezdték azoknak a veszélyes biológiai és vegyi fegyvereknek a megsemmisítését, amelyeket az ENSZ fegyverellenőrzési csoportjának (UNSCOM) tagjai gyűjtöttek össze a múlt év végéig.
Az ENSZ megbízásából Bagdadban tartózkodó nemzetközi szakértők vasárnap először léptek be abba az addig lepecsételt laboratóriumba, amelyben különösen veszélyes biológiai és vegyi fegyverek - többek között mustárgáz - mintáit őrzik - közölte az ENSZ iraki különmegbízottja.
A tervek szerint az öttagú fegyverzetellenőrzési csoport még hétfőn megsemmisíti a bagdadi Canal Hotelben lévő UNSCOM-laboratóriumban tárolt veszélyes anyagokat.
A fegyverzetellenőrzési szakértők között francia, német, kínai, dél-afrikai, lengyel és orosz tudósok vannak. Brit és amerikai szakértők beutazását megtagadták az iraki hatóságok.

(MTI)

Ajánló:

Angolul, percről-percre az ABCNEWS oldalán