Draskovics is Milosevics távozását követeli<br/>

Vágólapra másolva!
Vuk Draskovics, a Szerb Megújhodási Mozgalom vezetője nem csatlakozik a többi ellenzéki párthoz, hanem egymaga szervez tüntetéseket Milosevics jugoszláv elnök ellen.
Vágólapra másolva!

Mintegy húszezer ember gyűlt össze szombaton este Kragujevacban a Vuk Draskovics vezette Szerb Megújhodási Mozgalom (SPO) első ellenzéki tüntetésére, amelyen Szlobodan Milosevics jugoszláv elnök távozását követelték.
Helyszíni jelentések először legalább tizenötezerre, majd húszezerre tették a közép-szerbiai iparváros főterén összegyűlt tömeg létszámát.
A résztvevők lelkes kiáltásokkal üdvözölték Draskovicsot, legalább tíz méter hosszú szerb zászlót lobogtattak, és Milosevicsre való nyilvánvaló utalással "A következő állomás Hága", "Ha Slobo még egy háborút vív, nem lesz Szerbia" feliratokat tartottak magasba.
Draskovics azt mondta: pártja "óhajtja, akarja, követeli" Milosevics távozását. Úgy vélte, hogy a szerb népet - különösen Koszovó után - ért szerencsétlenségek nyomán minden emberi és erkölcsi oknak, illetve államférfiúi felelősségérzetnek lemondásra kell sarkallnia a jugoszláv elnököt.
A szerb ellenzék megosztott. Két, javarészt parlamenten kívüli pártokból álló tömörülés, a Szövetség a változásokért és a Demokratikus Pártok Szövetsége hetek óta tüntetéseket tart, fenhangon követeli az államfő távozását, pénteken pedig együttműködési megállapodást kötött. A szerb és a jugoszláv parlamentben is nagyobb számú képviselővel rendelkező SPO azonban eddig visszafogottabb volt, és - mint Draskovics a héten jelezte - nem csatlakozik a másik két tömörülés tüntetéseihez sem.

(MTI)

Ajánló:

(angolul)

Korábban:

1999. július 16. péntek