Az EBESZ kisebbségi főbiztosához fordult a szlovákiai MKP az új szlovák nyelvtörvény miatt<br/>

Vágólapra másolva!
Hágába utazott a Magyar Koalíció Pártjának küldöttsége, hogy Max van der Stoelt, az Európai Biztonsági és Együttműködési szervezet (EBESZ) kisebbségi főbiztosát a szlovák parlament által elfogadott kisebbségi nyelvtörvényről és az MKP ezzel kapcsolatos álláspontjáról tájékoztassa. Korábban a főbiztos örömének adott hangot - az MKP által elfogadhatatlan - törvény létrejötte miatt.
Vágólapra másolva!

Az MKP elnöksége korábban egyetértett abban, hogy a párt számára elfogadhatatlan nyelvtörvény megszületése után megérett az idő az MKP kormányzati részvételének felülbírálására. Az MKP elnöksége szerdai ülésén úgy határozott, hogy augusztus 5-ig elemzésnek veti alá, hogy milyen mértékben teljesültek a négy kormánypárt koalíciós szerződésében rögzített megállapodások, egyszersmind a kormányban jelen levő tagjait megbízza: vizsgálják meg a kormányprogramból eredő feladatok teljesítését mértékét.

Max van der Stoel hétfőn közleményt adott ki, melyben üdvözölte az új szlovák nyelvtörvény létrejöttét. A főbiztos kijelentette, hogy biztosítékokat kapott arra nézve, hogy a kisebbségi nyelvek használatára vonatkozó új szlovák törvény rendelkezéseit érvényesíteni fogják az államnyelvről szóló és más vonatkozó törvények interpretálásában is.

A főbiztos örömének adott hangot, amiért a kisebbségekhez tartozó személyek a törvény értelmében anyanyelvüket használhatják a hatóságoknál, illetve a helyi közigazgatási szerveknél való eljárásban ott, ahol a kisebbség létszáma eléri a lakosság 20 százalékát.
"Ezzel a Szlovák Köztársaság nem csupán helyreállította azt a gyakorlatot, amelyet az előző kormány eltörölt, hanem egyben Szlovákia jogrendszere e tekintetben újra összhangba került az ország alkotmányával, a nemzetközi normákkal és több jelentős nemzetközi intézmény ajánlásaival" - mutatott rá a főbiztos.

Max van der Stoel közleményében úgy értékelte, hogy a kisebbségi nyelveknek a hivatalos érintkezésben történő használatát illető megoldás újabb előrelépést jelent a szlovák kormánynak az etnikumok közötti kapcsolatokat illető korábbi döntései - így a kétnyelvű iskolai bizonyítványok visszaállítási és a kulturális támogatások politikájának javítása - után.

A törvényt tehát az európai szervezetek elfogadhatónak találják. Ez azt jelenti, hogy elhárult az utolsó akadály az Európai Unióba való felvételhez.

A szlovák kisebbségi törvény, csak azon népcsoportok jogait biztosítja, amelyek létszáma lakóhelyükön legalább eléri a 20 százalékot. Ez egyértelműen hátrányos helyzetbe hozza az szlovákiai magyar kisebbséget, hiszen egy településen sincs ilyen magas létszámú magyar lakosság.

(MTI)

Ajánló:

A szlovák nyelvtörvényt elutasító szervezet magyar nyelvű oldala.

Korábban:

(1999.07.20.)