Megerősítik a külföldi amerikai képviseletek biztonságát<br/>

Vágólapra másolva!
Az amerikai képviselőház egyhangúlag megszavazta azt a tervezetet, amely mintegy másfélmilliárd dollárt irányoz elő a külföldi diplomáciai képviseletek védelmének megerősítésére. 1998-ban Kenyában és Tanzániában már érte támadás az amerikai követségeket. Júniusban pedig hat afrikai követséget zártak be ideiglenesen, mert az amerikai hírszerzés tudomására jutott, hogy gyanús alakok figyelik azokat.
Vágólapra másolva!

A honatyák alig egy évvel azután adták jóváhagyásukat erre az összegre, hogy az Egyesült államok tanzániai és kenyai nagykövetsége ellen robbantásos merényletet hajtottak végre, 226 ember halálát okozva.
Benjamin Gilman New York-i republikánus képviselő, aki a nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó bizottság elnöke, a szavazást megelőző vitában felhívta a figyelmet arra, hogy a tavalyi tragédia döbbentette rá Amerikát: soha nem volt még ilyen sebezhető az ország, mint most.

A képviselők egy 2,4 milliárd dolláros csomagról döntöttek, ennek része a nagykövetségek biztonságának megerősítésére szánt másfélmilliárd, a pénz többi részét pedig a menekültek támogatására, illetve külügyi programok finanszírozására fordítják majd.

(MTI)

Korábban:

(1999.06.25.)