Vihar miatt ismét nem startolt a Columbia űrrepülő<br/>

Vágólapra másolva!
A héten már másodszor nem sikerült útjára engedni a Columbia űrrakétát. A mostani startot vihar miatt kellett elhalasztani, míg kedden műszaki hiba miatt kellett 7 másodperccel az indulás előtt a startot lefújni. A NASA szakemberei szerint péntek reggel újra próbálkoznak az űrrepülő fellövésével.
Vágólapra másolva!

Helyi idő szerint 0 óra 28 percre tűzték ki a felbocsátás időpontját, de öt perccel a fellövés előtt leállították a visszaszámlálást, mert a Cape Canaveral-i űrközpont térségében heves vihar tört ki. A földi irányítók azonban még abban reménykedtek, hogy az indítási ablak bezáródásáig javulnak az időjárási viszonyok. Miután ez nem történt meg, kénytelennek voltak a csütörtöki indításról is lemondani.

Az újabb startról nincs pontos adat, de a szervezet szakemberei azt szeretnék, hogy péntek reggel végre útjára bocsáthassák a világ legnagyobb hatótávolságú űrteleszkópját földkörüli pályára bocsátó Columbia űrrepülőt. A Chandra elnevezésű teleszkóp legalább 5 évig fogja a fekete lyukat, a galaxisokat és a felrobbant csillagokat vizsgálni. A Chandra elnevezés a Chicago Egyetem volt tanárának, a Nobel-díjas Subrahmanyan Chandrasekhar asztrofizikusnak állít emléket. 88 éves özvegye Lathia is jelen volt a sikertelen indításon.

Az elnök felesége, Hillary Clinton és lánya Chelsea, néhány képviselőnő és a női labdarúgó-válogatott tagjai ismét megjelentek a start helyszínén, de - immár másodszor - megint nem láthatták, amint az első női kapitány vezette űrhajó elindul.

A 42 éves kapitány, Eileen Collins másodpilótaként már kétszer járt az űrben. Legutóbbi interjújában kijelentette, hogy mostani feladata a nők éltének óriási mérföldköve lesz. Véleménye szerint ennek már korábban meg kellett volna történnie.

Ajánló:

Kép az űrhajózás történelmének első női kapitányáról.

Korábban:

(1999.07.20.)