Megverték, felgyújtották majd agyonverték a kevés hozományt hozó bangladesi asszonyt<br/>

Vágólapra másolva!
Bangladesben egy halottnak hitt fiatal nő nagy meglepetésre felkelt a halottégető máglyáról, de férje és annak szülei agyonverték.
Vágólapra másolva!

A férj, a fővárostól, Dakkától 240 kilométerrel északra fekvő egyik eldugott faluban, Baneszvarban élő Anil Csandra csütörtök este úgy megverte 24 éves feleségét, Arati Ranit, hogy a fiatalasszony elvesztette eszméletét.

Csandra és szülei azt gondolták, Rani meghalt. Hamvasztani akarták, hindu szertartás szerint. Már rá is helyezték a házuk háta mögött épített halottégető máglyára, és meggyújtották a tüzet. Amikor a lángok nyaldosni kezdték a feleség testét, az hirtelen magához tért, és kétségbeesetten kiabálni kezdett.

Rani apja elmondta a rendőrségnek, hogy veje rendszeresen verte a lányát, mert nem hozott elég nagy hozományt a házasságba, amelyet öt évvel ezelőtt kötöttek. Bangladesben törvény tiltja a hozományadást, bár igen elterjedt szokás még mindig. Az országban évente több száz esetben fordul elő, hogy a férj megöli a feleségét, mert az asszony családja nem tudott elég nagy hozományt adni.



Ajánló: