London megszüntetné a Pinochet elleni eljárást<br/>

Vágólapra másolva!
London kedden megerősítette, hogy az alapvető emberi jogok megsértésével vádolt Augusto Pinochet szabadon távozhatna nagy-britanniai kényszerlakhelyéről, ha Spanyolország elejtené a volt chilei diktátor elleni vádakat.
Vágólapra másolva!

"Ha nincsenek vádak és elállnak az ügytől, akkor nincs értelme fogva tartani. Amennyiben Spanyolország visszavonja a kiadatási kérelmet, a bírósági eljárás megszűnik" - idézte a belügyminisztérium egyik szóvivőnőjét a Reuters.

Az emberi jogok szakterületével foglalkozó brit ügyvédek ugyanakkor kitartanak amellett, hogy a 83 éves tábornokot a kínzatásra vonatkozó nemzetközi egyezmény alapján Nagy-Britanniában állítsák bíróság elé.

A spanyol igazságszolgáltatás és ellenzék berkeiben egyaránt komoly nyugtalanságot keltett, hogy a Pinochet-ügyben felmerült egy chilei-spanyol "baráti megállapodás" lehetősége. Chile mindenáron el akarja kerülni, hogy Nagy-Britannia kiadja Spanyolországnak a tábornokot és gyors hazatérését szorgalmazza. Az AFP értesülése szerint ezért hamarosan indítványozni fogja Madridnak egy kétoldalú döntőbíróság felállítását, hogy az ügyet kiragadja az igazságszolgáltatás kezéből.

Juan Valdes chilei külügyminiszter vasárnap közölte: reményei szerint José María Aznar centrista kormánya mihamarabb válaszolni fog az ajánlatra. A Pinochet kiadatásával kapcsolatos meghallgatások szeptember 27-én kezdődnek a Bow Street-i bíróságon, Londonban. Spanyol igazságszolgáltatási források szerint a "barátságos megoldáshoz", amely lehetővé tenné, hogy semmissé nyilvánítsák Baltazar Garzón madridi bíró kiadatási kérelmét, mindenképpen szükség van a spanyol államtanács állásfoglalására, és esetleg a képviselőház támogatására is.

A madridi külügyminisztérium egyik szóvivője kedden a francia hírügynökségnek úgy nyilatkozott: a kormány nem kérte ki az államtanács véleményét és még nem döntött arról, hogy megteszi-e. Ugyanakkor, tekintettel a két ország baráti kapcsolataira, "készek vagyunk megvizsgálni ezt a lehetőséget" - tette hozzá. Garzón bíró azonban elutasított minden baráti megegyezést Chilével, és álláspontja egyértelmű tisztázására szólította fel a spanyol kormányt. A kétoldalú döntőbíráskodás "egy olyan területbe avatkozna be, amely kizárólag a büntetőbíróság hatáskörébe tartozik és sértené az igazságszolgáltatás függetlenségét" - közölte Abel Matutes külügyminiszternek kedden átadott állásfoglalásában.

(MTI)