Harc folyik az oroszországi Dagesztánban<br/>

Vágólapra másolva!
Szombat hajnalban körülbelül 500 vahabita fegyveres elfoglalt két falut Dagesztánban. Az orosz erők helikoptereket és tüzérséget vetettek be a szakadárok ellen. Sztyepasin leváltásában vélhetően közrejátszik ez a konfliktus is. Sztyepasin leváltása után közölte: elképzelhető, hogy Oroszország elveszti déli területeit.
Vágólapra másolva!

Csecsenföld területéről érkezett félezer fegyveres tört be az Oroszországhoz tartozó Dagesztánba. Vasárnapra már négy falut elfoglaltak. Az orosz rendőri és katonai erők felvették velük a harcot.

A támadók az iszlám vallás vahabita szektájához tartoznak. A mostani akcióval Dagesztán és Csecsenföld egyesítésével egy szigorúan iszlám alapokon nyugvó, független állam létrehozása a céljuk. A szektát a 18. században a mai Szaúd-Arábia déli területén alapította egy Vahab nevű törzsi vezér. A vahabiták vallási szigorukkal és konzervativizmusukkal tűnnek ki azóta is az iszlám világban. A szekta az első világháború alatt és után vált jelentőssé, mikor a vahabita törzsek ellenőrzésük alá vonták az Arab-félszigetet, és Ibn Szaúd nevű vezetőjük megalapította Szaúd-Arábiát. Az országban azóta is az ő utódai uralkodnak. Nem véletlen tehát, hogy a mostani oroszországi vahabita akciót egy szaúdi vezér, Hattab irányítja. Mellette harcol Sámil Baszajev is, aki a csecsen-orosz harcok idején tűnt ki, mint a függetlenségiek egyik legfontosabb vezetője.

Dagesztán az Oroszországi Föderáció tagköztársasága. A kaukázusi terület muzulmán lakossága rendkívül szerény körülmények között él, állami fejlesztésre évek óta nem került sor. Mégis kulcsfontosságú a vidék az orosz gazdaság számára, mert Dagesztánon keresztül fut a Kaszpi- és Fekete-tengert összekötő kőolajvezeték. A csecsen felkelés óta itt is feszült a helyzet, bár a helyiek most nem működnek együtt a vahabitákkal, sőt menekülnek előlük. Jelentős orosz katonai erők állomásoznak a térségben, és hamarosan újabb csapatok érkeznek. Az orosz rendőri és katonai erőket Kvasnyin orosz vezérkari főnök irányítja. Az ellentámadás megszervezésével még szombaton Jelcin elnök Sztyepasin miniszterelnököt bízta meg. Sztyepasin a helyszínre utazott a hétvégén, és vasárnap azt ígérte, a lehető legkevesebb polgári áldozattal, de nagyon határozottan fel fognak lépni a szakadárok ellen. Az orosz erők helikopterekről és tüzérséggel lövik a nehezen megközelíthető elfoglalt falvakat. Eddig négy orosz katona vesztette életét a harcokban. Sztyepasint hétfőn leváltotta Jelcin, és ebben vélhetően közrejátszik a mostani konfliktus is. Sztyepasin már leváltása után így nyilatkozott: "Lehetséges, hogy Oroszország elveszti déli területeit."