Az amerikaiak az észak-koreai rakétakísérlet megfigyelésére készülnek<br/>

Vágólapra másolva!
Két, ballisztikus rakéták követésére alkalmas radarokkal felszerelt amerikai hadihajó futott ki egy Japán déli részén fekvő amerikai haditengerészeti támaszpontról. Katonai szakértők nem zárják ki, hogy a két hadihajó az új típusú észak-koreai hadászati rakétával tervezett kísérletet fogja megfigyelni.
Vágólapra másolva!

Az amerikai támaszpont egyik tiszviselője megerősítette, hogy az Observation Island és az Invincible hétfőn kihajózott a Nagaszakihoz közeli szaszebói támaszpontról. A tisztviselő csupán "egybeesésnek" nevezte azt, hogy a két hajó ugyanazon a napon hagyta el a kikötőt, és cáfolta, hogy közös feladatot teljesítenének. Hozzátette: "a haditengerészet nem szokott beszámolni arról, hogy milyen feladatot látnak el a hajói".
Mindkét hajó az amerikai haditengerészet azon csoportjához tartozik, amely rakéták figyelését végzi. Ebben az alegységben olyan hajók vannak, amelyek ballisztikus rakéták felbocsátását és repülését követni képes radarrendszerrel vannak felszerelve.
Az Observation Island feltehetően a tavaly augusztusi észak-koreai rakétakísérletet is nyomon követte. Észak-Korea akkor egy hadászati rakétát bocsátott fel, amely Japán felett átrepülve a Csendes-óceánba zuhant.
A közelmúltban olyan hírek terjedtek el, hogy Phenjan újabb rakétakísérletre készül. Katonai szakértők szerint az amerikai hadihajók mozgása arról tanúskodik, hogy Észak-Korea hamarosan végrehajtja az említett rakétakísérletet.



Ajánló: