Hollandia legalizálni akarja az eutanáziát <br/>

Vágólapra másolva!
A holland kormány a világon elsőként olyan törvényjavaslatot terjesztett a parlament elé, amely lehetővé tenné az eutanáziát, a kegyes halált - még 12 éves kiskorúak részére is.
Vágólapra másolva!

A tervezet szerint a súlyos betegeket saját kérésükre halálba segítő orvosokat nem terhelné semmilyen büntetőjogi felelősség. A kegyes halálban közreműködő orvosoknak a legszigorúbban be kellene tartaniuk a végrehajtással kapcsolatos előírásokat. A gyógyíthatatlan gyermekek esetében a szülők beleegyezésére van szükség, a törvényjavaslat azonban egészen rendkívüli esetekben még a szülői jóváhagyás mellőzését is lehetővé teszi.

A törvény - amennyiben elfogadják - szintén első ízben ismeri majd el a kegyes halálért folyamodó betegek vonatkozó írásos kérelmét. Hollandiában bizonyos feltételek között már ma is végrehajthatnak orvosok eutanáziát. Bár a büntetőjog 12 évi szabadságvesztést helyez kilátásba, a statisztikák enyhe jogalkalmazásról tanúskodnak: a bíróság elé kerülő eutanáziaesetek többségében nem folytatják le az eljárást, és csak csekély, felfüggesztett büntetést szabnak ki az orvosokra.

A törvényjavaslatot üdvözölte a hollandiai Önkéntes Eutanázia Társaság és a Holland Királyi Orvosi Szövetség; képviselőik szerint 25 éves jogvita zárulhat le, és a kegyes halál jogtiszta fogalommá válhat. A törvényjavaslat legfőbb ellenzői a kereszténydemokraták és kisebb protestáns pártok közül kerülhetnek ki, azonban a törvényjavaslatot a parlament biztosan elfogadja, ha mindhárom kormánypárt mögé áll.