Észak-Korea még nem határozott a rakétakísérletről<br/>

Vágólapra másolva!
Észak-Korea befejezte új, nagytávolságú ballisztikus rakétájának építését. Most azt mérlegeli, megéri-e a rakétakísérlet, vagy sem.
Vágólapra másolva!

Az új Taepodong II rakéta hatótávolsága 6700kilométer, így akár Alaszkát és Hawaiit is el tudná érni. Dél-koreai illetékes szerint, még három-négy hétre van szükség ahhoz, hogy az ország északkeleti részén lévő támaszpontjára szállítsák a rakétát.

Az amerikai védelmi minisztérium szerint nem valószínű, hogy az elkövetkező napokban vagy hetekben sor kerül a rakéta kísérletekre. Mindenesetre Amerika, Japán és Dél-korea figyelmeztette Észak-Koreát, amennyiben végrehajtják a kísérletet, akkor gazdasági és diplomáciai szankciókkal kell számolniuk.

Észak-Korea most mérlegeli a lehetséges gazdasági és politikai veszteségeket és a kísérletből származó nyereségeket. Egy sikeres rakétakísérlet ugyanis emelné a hadsereg tekintélyét, és fellendítené az ország rakétaexportját.



Ajánló:

Korábban: