Orosz KFOR katonák ellen fordult az albán lakosság Koszovóban<br/>

Vágólapra másolva!
A délkelet-koszovói Dobrcane faluban kövekkel és botokkal felfegyverzett albánok vették körbe szerdán az orosz békefenntartókat. Csak az amerikai KFOR-katonák közbelépésének köszönhetően sikerült megfékezni a feldühödött tömeget.
Vágólapra másolva!

Stefan Eder amerikai százados szerint egyelőre nem tudni pontosan, hogy az albánok megtámadták-e az orosz katonákat, vagy csak körbevették őket.

A koszovói albánok számos alkalommal szembeszálltak már az orosz békefenntartókkal, többször rálőttek őrhelyeikre. Azért nem tűrik meg őket, mert a koszovói konfliktus idején Moszkva támogatta Belgrádot. Szerdán Dobrcanétől nyugatra fekvő Gnjilane településen szerdán mintegy kétszáz albán tiltakozott az amerikai csapatok állomáshelye közelében, de nem szálltak szembe az amerikai katonákkal. William Patterson, az amerikai békefenntartók szóvivője elmondta: az albánokat az dühítette fel, hogy az amerikai KFOR-katonák kedden felszámolták az UCK egyik fegyverraktárát. Kiskaliberű fegyvereket, gumibotokat, illetve katonai zubbonyokat foglaltak le a gnjilanei iskolában. Az amerikai katonák őrizetbe vettek 60 albánt, akik az épületben tartózkodtak. Közülük ötvenet még aznap szabadon engedtek, tíz embert viszont fogva tartanak még az Urosevac melletti amerikai támaszponton.