Kína bármikor háborút robbanthat ki<br/>

Vágólapra másolva!
Egy magas beosztású pekingi katonai szakértő szerint Kína és Tajvan között bármikor kitörhet a háború.
Vágólapra másolva!

Jen Csao, a pekingi hadtudományi akadémia vezető beosztású tagja a Ven Vei Po című hongkongi napilapnak adott nyilatkozatában fejtette ki, hogy a Tajvani-szorosban sokkal komolyabb a helyzet, mint azt a kívülállók gondolják.
"Li Teng-huj tajvani elnök túl messzire ment a két kínai államról szóló új elméletével. Kína 1996-ban még tartózkodott a hadműveletektől, ezúttal azonban valóban erőhöz fog folyamodni, hogy megoldja a tajvani kérdést. A kínai népi felszabadító hadsereg nemcsak kisebb szigeteket foglal majd el, hanem széles területet érintve Tajvanon fog partra szállni" - mondta a katonai szakértő.

A cikket ismertető dpa német hírügynökség szerint a katonapolitikával és stratégiai tervezéssel foglalkozó kutató kijelentései a kínai médiakampányba illeszkednek, amelynek célja, hogy a Peking által ellenőrzött hongkongi sajtón keresztül fokozza a Tajvanra nehezedő lélektani nyomást.
Néhány újság azonban már Kínában is nyíltan tárgyalja a háború lehetőségét.

Washington esetleges válaszát mérlegelve Jen Csao arra a következtetésre jutott, hogy a térségben állomásozó amerikai csapatok nem olyan erősek, mint ahogyan állítják. Az alakulatok nagyon távol vannak az Egyesült Államoktól, és nem bonyolódhatnak bele egy hosszabb háborúba.

Egy amerikai szakértő a Reuters brit hírügynökségnek nyilatkozva hasonlóan vészjósló képet festett a kínai-tajvani konfliktusról.
Bruce Wimmer, az amerikai légierő volt tisztje szerint a helyzet veszélyesebb, mint a pakisztáni-indiai határon, és nem szabad arra számítani, hogy a kínai embereket közelről érintő Tajvan ügyében Peking a nyugati logikának megfelelően fog cselekedni.



Korábban: