Hagyományos homokvárral nyertek a homokszobrász-világbajnokságon<br/>

Vágólapra másolva!
Egy olasz-amerikai profi páros győzött az Olaszországban először megrendezett homokszobrász-világbajnokságon. A leghagyományosabb motívum, egy árokkal és erdővel körülvett homokvár nyerte meg a legjobban a közönség tetszését a fesztiválon, amelyet az Adriai-tenger partján, Rimini és Ravenna közt félúton fekvő Cerviában rendeztek a hét végén.
Vágólapra másolva!

A három méter magas klasszikus homokvárat az olasz Leonardo Ugolini és a többszörös világbajnok amerikai Richard Varano emelte közös erővel. A 29 éves Ugolini, aki építészetből diplomázott, az olaszok egyetlen főállású homokvárépítője. Varano, aki a világ legfelkapottabb homokszobrászának számít, már 12 éve űzi ezt a mesterséget, és semmi pénzért nem változtatna pályát.

A második helyen az orosz csapat végzett egy homokerdővel, amelyet Puskin elbeszélései által ihletett mitológiai lényekkel és állatokkal népesítettek be.

A kizárólag nőkből álló finn "válogatott" egy háromméteres stilizált női szoborral a harmadik
lett.

Az amatőr olaszokból álló csapat a negyedik helyet érdemelte ki a római Szent Péter-bazilika homokmásával.

Szerte a világon 200 hivatásos homokvárépítőt tartanak számon, akik közül sokan jéggel és hóval is dolgoznak. A legjobb 30 homokszobrász Amerikában ténykedik, ahol két országos szervezetük is van, a World Sand Sculptors Association és a SandScapes.

A világ két legnagyobb homokvárépítő versenye az amerikai Virginia állambeli Neptun Fesztivál és a kanadai Harrison Spring-i világbajnokság.

A profi homokszobrászok, akik nem az örökkévalóságnak alkotnak, járják a világot, és fürdőtelepek, szállodák, üzletközpontok megrendelésére dolgoznak. Azt mondják, hogy jól megélnek belőle.

Profi homokvárépítő abból lehet, aki amatőrként megnyer egy hivatásosok részvételével tartott versenyt.

A világ legnagyobb homoképítménye egy 17 méter magas középkori kastély, amelyet Richard Varano emelt Amerikában. A leghosszabb egy 15 méteres fal, Sandy Feet munkája Texasban. A legtartósabb egy 4 évig fennálló fantáziavár volt, amelyet hollandok emeltek egy
amerikai szállodában és amelyet üvegtető alatt őriztek.

(MTI)

Ajánló:

Képekkel illusztrált oldal a szervezetről. (angolul)