Irán Izrael és Amerika kivételével minden más országgal javítani kívánja kapcsolatait<br/>

Vágólapra másolva!
Irán legfőbb vezetője Ali Kamenei Ajatollah kedden kijelentette, hogy az iszlám köztársaság szorosabb nemzetközi kapcsolatokra törekszik, azonban ebből a körből kizárja az Egyesült Államokat és Izraelt.
Vágólapra másolva!

Kamenei, aki az államot érintő kérdésekben a legfőbb döntést hozza, Teheránban egy Irán külföldi diplomatáinak szervezetett gyűlésén közölte véleményét.

A legfőbb vezető szerint ugyan a feszültségek enyhítése szerepel az iráni politika főbb vezérelvei között, azonban nem egy cionista rezsimmel (Izraellel) kell közelebb kerülniük.

Kamenei Amerikával kapcsolatban kijelentette, hogy a két ország közötti probléma nem az enyhülés kérdése. Az iráni gazdaság előremenetelét az USA hátráltatja, ha azonban az iszlám modell sikert ér el, akkor más országok majd támogatni fogják őket. Az USA Iránnal szemben képviselt erőszakos politikájának célja veszélybe sodorni az iszlám államot és ellenőrizni az ország gazdasági előremenetelét – közölte az elsőszámú vezető.

Az 1997-ben hatalomra került mérsékelt iráni elnök Mohamed Hatami megválasztása óta Irán azzal próbálkozik, hogy jobb kapcsolatba kerüljön néhány európai és arab országgal.
Az elnök már tavaly jelezte, hogy kétoldalú tárgyalásokat kellene kezdeményezni Amerika és Irán között, a lépésre azonban eddig nem került sor.

Az iráni konzervatívok elutasítják az USA barátságos közeledését, és Kamenei - aki rangban megelőzi Hatamit és közelebb áll az elnök keményvonalas ellenzékéhez – is ezt teszi.

Kamenei azzal vádolja Washingtont, hogy titokban támogatta a múlt havi demokráciát követelő zavargásokat, hogy így állítsa vissza az 1953-ban puccsal megdöntött nyugat-barát demokráciát.
Júliusban Iránban a szólásszabadságot követelő egyetemisták több alkalommal összecsaptak, az ellenük kivezényelt katonákkal.

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Ajánló:

(angolul)