A CDU köszönettel emlékezik a Páneurópai piknikre<br/>

Vágólapra másolva!
A Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) csütörtökön köszönetet mondott Magyarországnak azért, hogy vezetői tíz évvel ezelőtt lehetővé tették több száz NDK-állampolgár távozását Ausztriába.
Vágólapra másolva!

Dr Wolfgang Schäuble- 1989. augusztus 19-én Magyarország a Páneurópai piknik keretében, Sopron közelében néhány órára megnyitotta az Ausztriával közös határt - mondta Berlinben Wolfgang Schäuble, a CDU elnöke.
A több száz keletnémet polgár menekülése a nyitányát jelentette az NDK összeomlásának.

Magyarország tíz évvel ezelőtti lépése azt jelezte, hogy a szocializmus végleg kudarcot vallott.
Nem felejtettük el a Magyarországtól kapott segítséget - hangoztatta a konzervatív uniópárt elnöke.