Ifjabb George Bush is kipróbálta a kábítószert fiatalkorában<br/>

Vágólapra másolva!
Ifjabb George Bush texasi kormányzó, aki a legesélyesebbnek látszik arra, hogy elnyerje a republikánusok elnökjelöltségét a jövő novemberi amerikai elnökválasztásra, kipróbálta a kábítószert fiatal korában. Ám az elmúlt hét évben nem fogyasztott kábítószert, ezért biztos abban, hogy nem bukna meg a magas hivatal betöltése előtti kötelező biztonsági ellenőrzésen.
Vágólapra másolva!

Ifjabb George Bush texasi kormányzó, aki indulni akar a következő elnökválasztáson, nemrég egy tévéinterjúban elutasította, hogy feltáró jelleg választ adjon arra a kérdésre, hogy fogyasztott-e korábban kábítószert.

A Dallas Morning News című texasi lap újságírója másként fogalmazta meg a kérdést: azt tudakolta, hogy miként válaszolna Bush, ha az FBI feltenné neki az ilyenkor szokásos vizsgálatok során azt a rutinkérdést, hogy fogyasztott-e kábítószert bármikor az elmúlt hét év során. Bush erre azt mondta, hogy tiszta lelkiismerettel tudna nemmel válaszolni.

Miután a válasz a sajtót nem elégítette ki, csütörtökön a most 53 esztendős Bush - nyilván annak a hosszas és drámai vizsgálódásnak, hatása alatt is, amelyen Bill Clinton jelenlegi elnök ment keresztül a Monica Lewinskyval folytatott és eltitkolt viszonya nyomán – egy sajtóértekezleten elismerte: több, mint két évtizeddel ezelőtt neki is voltak fiatalkori botlásai. "Hibákat követtem el, amikből tanultam" - mondta, de e hibák mibenlétét nem taglalta.

A szabványos biztonsági kérdőívre adandó válasza azonban egyértelmű lenne. "Átmennék a vizsgán, miként már akkor is átmehettem volna, amikor a papa volt az elnök" - mondta.

(MTI)